Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 22 (188. szám) - Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - ELNÖK (Harrach Péter):
3395 Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, a temetési támogatás az, mindegy, hogy hogyan hívjuk, amely méltó arra, hogy itt, a magyar parlamentben a politikai pártok ne vitatkozzanak rajta, hanem találjanak valami közös megoldást erre a problémára. A magam részéről úgy gondolom, hogy az a javaslat, amit beterjesztettünk, jóval több annál, mint ami körvonalazódott a négypárti meg állapodások során. Bár itt képviselőtársaim arról a négypárti módosító indítványról vagy országgyűlési határozati javaslatról beszéltek, amely nem tárgya most ennek a napirendnek, azért szeretném megkérni önöket, hogy olvassák el még egyszer figyelmesen a fideszes indítványt, mert többet ad, mint az, amiben a négypárti megállapodáson maradtunk. Hiszen nem csupán a nyugdíjasok számára szeretnénk temetési támogatást adni, hanem például arra is gondoltunk, hogy mi van akkor, ha, ne adj' isten, egy 50 éves nagy családos édesapa távozik. Az ő családja éppen úgy rászorul egy ilyen temetési támogatásra, mint egy nyugdíjas állampolgár. Az is tény, ezt csak önöknek mondom, hogy a mi javaslatunk egy törvény, egy önálló indítvány, míg a négypárti konszenzus egy országgy űlési határozati javaslatban körvonalazódik, és hosszú hetekig, hónapokig tart, amíg ez törvény formát tud ölteni. Tehát azt kérem önöktől, fontolják meg, hogy legalább azért vegyük tárgysorozatba a temetési támogatást, amely nemcsak a nyugdíjasokon, hanem minden családon segítene egy ilyen szomorú helyzetben, anyagi segítséget tudna nyújtani egy ilyen szomorú helyzetben, és nyomják meg az igen gombot a tárgysorozatbavételnél. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztel t Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszie a Selmeczi Gabriella és más képviselők által T/12405. számon benyújtott törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlé s a törvényjavaslatot 148 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba. Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési hatá rozati javaslat határozathozatala. Az előterjesztést H/12495. számon kapták kézhez. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. A határozati javaslat elfogadásáról döntünk. Kérdezem, vane ezzel kapcsolatban bá rkinek észrevétele. (Nincs jelentkező.) A határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy az előterjesztés elfogadásához az alkotmány 19. §a (3) bekezdésének j) pontja és a (6) bekezdés alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának i gen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a H/12495. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 331 igen szavazattal, 2 n em ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.