Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 17 (187. szám) - “Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön” című politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
3305 Az én megítélésem szerint Hankó F aragó Miklós téved, amikor arra a következtetésre jut, hogy mi a státustörvényt szeretnénk hatálytalanítani. Nem erről van szó, a státustörvény is adott esetben módosításra szorulhat. A szülőföldön maradni kívánó magyar állampolgárok értelemszerűen a státu störvény áldásaiból részesülhetnek, részesülniük kell. Tehát ennek megfelelően a státustörvény módosítására is, amennyiben a külhoni állampolgárság jogintézményének a megteremtésére sor kerül, sort kell majd kerítenünk. Ebbe a folyamatba megítélésem szerin t beilleszthető a magyar útlevél megadása. Amit nem látok, hogy hogyan lehet állampolgárság nélkül magyar útlevelet adni. Azt hiszem, hogy ez nagyon komoly nemzetközi jogi akadályokba ütközik, és ezért mondom azt, hogy ha a kormányzat at mondott a magyar útlevéllel, akkor bt is kell mondania a magyar állampolgárságra. Mindebből pedig az következik, hogy december 5én most már nem igazán arról fogunk dönteni, ha ezek az egyeztetések eredményre vezetnek, hogy igen vagy nem, hanem egyre inkább úgy néz ki, ho gy arról fogunk december 5én dönteni, hogy mi az igennek a tartalma, hogy milyen módon akarunk a határon túli magyaroknak állampolgárságot adni. Meggyőződésem szerint ebbe az irányba indultunk el az elmúlt napokban, és talán ebbe az irányba haladtunk a ma i délután folyamán is, annak ellenére… (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! - Kovács Tibor: Elnök úr, idő!) ELNÖK (Harrach Péter) : Egy pillanatra, képviselő úr. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az MDF átadta maradék időkeretét a Fidesznek, tehát még kö rülbelül 6 perce van a képviselő úrnak, ha ezt ki akarja használni. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Ezt előtte szokták bejelenteni. - Kovács Tibor: Elnök úr, előtte kell bejelenteni.) Én most jelentettem be. Tessék folytatni! (Felzúdulá s az MSZP soraiban: Elképesztő! - Tévéidő!) Nem vitatkozunk. (Dr. Katona Béla: Nem vagyunk meglepve. Ismerjük az elnök úr vezetési módszereit.) Nem vitatkozunk! Tessék folytatni, képviselő úr! NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti öss zetartozásról szóló törvénynek és az önök által megfogalmazott szülőföldcsomagötleteknek az érintkezései pontjai tehát meggyőződésem szerint megvannak. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem jó az óra. - Nem is megy az óra. - Nem jó az idő, 11 volt, amikor elindult. - Zaj.) Ami a határon túli magyarok szerepét illeti a konzultációinkban, szeretném azt nagyon hangsúlyosan megismételni, hogy hiányoltuk erről a vitáról a határon túli magyarokat. Innen is hiányoltuk, erről a pulpitusról is, és hiányoltuk a karza tról is. Nem nagyon zajlott még olyan vita a magyar parlamentben a határon túli magyarokról, amikor ők ne lettek volna jelen. Ha komolyan gondoljuk az Antall József által megfogalmazott alapelvet, hogy a határon túli magyarokról nem lehet dönteni nélkülük, ha komolyan gondoljuk, hogy az őket érintő kérdésekben nekik meghatározó szavuk van, akkor azt hiszem, hogy egy elemi gesztus a magyar parlament részéről, hogy jelen vannak az őróluk szóló vitában. Szili Katalin elnök asszony kezdeményezésére létrejött a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma. Ennek a fórumnak az egyik fő célkitűzése volt, hogy a magyar parlament munkájába kapcsoljuk be a határon túli magyarokat. Nagyon sajnálom, hogy ez ezen alkalommal nem sikerült. Azt hiszem, hogy ez alapvetően függ ö ssze, noha megígérte a Magyar Állandó Értekezleten Hiller István, hogy részt vehetnek ezen a vitán a határon túli magyarok, azért nem vehettek részt, tisztelt képviselőtársaim, mert végül is olyan álláspontra és olyan következtetésre jutottak a zárónyilatk ozat aláírása, illetőleg alá nem írása kapcsán, amire jutottak. Sajnálatos módon ezért nincsenek most itt közöttünk a határon túli magyarok. De ez ne jelentse azt, hogy azt gondoljuk, hogy mi innen megmondhatjuk, hogy mi jó a határon túli magyaroknak. Inne ntől viszont azok az érvek, amelyek a kettős állampolgárság ellenében az önök részéről megfogalmazódnak, hogy a szülőföldön való maradást próbálják elősegíteni, teljesen más megvilágításba kerülnek.