Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója:
2819 magunk előtt. Vagyis az energiaárak által gerjesztett változások szerintem nagyon fontosak, és ezt az agrárgazdasági jelentésnek külön fejezetben kellene tárgyalni. A kereskedelmi aktívum - mint m iniszter úr is említette - pozitív, és jelentős pozitívumot tud fölmutatni az agrárgazdaság évről évre, mintegy 300 milliárd forintos, dollárban is 1,31,4 milliárdos összegben, és ez nagyon nagy eredmény. Ennek ellenére azonban azt tapasztaljuk, hogy az a gráriumban dolgozók, lehetnek ezek vállalkozók vagy pedig fizetett alkalmazottak, keresetei, jövedelmei csak 65 százaléka a nemzetgazdasági átlagnak. És rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, ez egyébként a rendszerváltás előtt is így volt, és úgy látom, ez ma is így van. Azt hiszem, ez olyan intő jel, amely előtt kicsit meg kellene állnunk, és kicsit szégyellnünk is kellene magunkat, hiszen a nemzetgazdaság számára fontos, kereskedelmi aktívummal bíró agrárgazdaságból élők munkajövedelme hallatlanul alacs ony, mondhatnám, megalázóan alacsony, és nagyon keveset foglalkozunk ezzel, mint ahogy az agrárgazdasági jelentés is nagyon keveset foglalkozik vele. Többször előkerült már, és ma is még többször szóba fog kerülni a determináció. A determináció kérdésével is viszonylag szűken foglalkozik az anyag. Ez nagyon veszélyes dolog, hiszen a determináció azt jelenti, hogy egy pénzről többször beszélünk: akkor, amikor kiígérjük, majd később, amikor megkapják a vállalkozások ezeket a pénzeket. Tudom, hogy a determinác ió egy része egyébként nem elkerülhető, különösen, amikor exporttámogatáshoz fűződik, hiszen bizonyos késéssel kaphatják meg a vállalkozások, de azért van olyan determináció is, amely kicsit mesterkélt, a politika kicsit mesterségesen állítja elő. Az eltar tóképességről és az agrárollóról is kicsit keveset beszélünk. Mindig a támogatás oldaláról közelítjük meg az agráriumot; fontos dolog a támogatás, ezzel nem vitatkozik senki. Viszont az agrárium eltartóképessége ennek ellenére nem nő, hanem csökken, jelent ősen csökken. És le lehet írni egyébként olyan mondatokat a jelentésben, hogy az agrárolló esetleg szűkült 2003ban, de ez azért némi értékelésre szorul, hiszen a termelői árak emelkedése elsősorban az aszály gerjesztette áremelkedésből adódik. Nem hiszem azonban, hogy ilyen önámításokkal előbbre jut a magyar mezőgazdaság értékelése. Az Agrárgazdasági Tanács jelentését végigolvasva az jut eszembe, hogy picit azért udvari jellegű ez az agrárgazdaságról szóló jelentés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelz i az idő leteltét.) , egy kicsit udvarló - a többit pedig szeretném majd elmondani egy normál hozzászólásban. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Devánszkiné Molnár Katalinnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN , a környezetvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. A Magyar Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága is természetszerűen megtárgyalta a jelentést és a hatá rozati javaslatot; ezt a tegnapi napon tettük meg. Lényegében kevés többségi hozzászólással, mindazonáltal nagyon egyértelmű állásponttal elfogadásra ajánlottuk, és az általános vitára alkalmasnak tartottuk. A mi többségi képviselői álláspontunk az volt, h ogy tudomásul vettük, miszerint ezt az 1997. évi CXIV. törvény által meghatározott jelentéskészítést, amelyet hatodik alkalommal teljesített a tárca, el kell fogadnunk, és örülünk annak, hogy a KSH és a tárca társfelelősségében most majdnem időben sikerült benyújtani ezt a bizonyos jelentést. Azt is tudomásul vettük, hogy a tényadatokat nehéz korábban produkálni, nem lehet viszont a tényektől és a számoktól elrugaszkodva jelentést készíteni. S azt is tudomásul vettük, hogy bizonyos adminisztratív átfutási i dők után lehet csak valóban komolyan egy évet értékelni. (10.20) A 2003. évi jelentést társaimmal együtt korrekt jelentésnek minősítettük, és azokat a megállapításokat, amelyeket a jelenté s tartalmaz, illetve amelyeket a szóbeli kiegészítésben az előterjesztő elmondott, tudomásul vettük. Fontosnak tartottuk mi is azt, milyen jelentős az a dolog,