Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2813 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Mivel a címéből nem volt elég világos számomra, hogy mivel fog hozzászólásában foglalkozni, mi az a rendkívüli ügy, most így végighallgatva az a rendkívüli ügy, hogy Debrece nben két közösségi tulajdonú cégnek jól megy, remélem - ez nem rendkívüli ügy , és önhöz csatlakozva én is gratulálnék a cégek menedzsmentjének, hiszen azt hiszem, hogy egy ilyen volumenben dolgozó, tehát közép- vagy nagyvállalati kategóriába tartozó cégn él az eredményes működésnek két döntő feltétele van, és ahogy ön is említette, ennek egyike a menedzsment. Szívből gratulálok nekik, hogy ilyen szép szakmai sikert értek el. Ugyanakkor szeretném önnek elmondani, azért, mert a menedzsment jó, az nem jelenti azt, hogy innen nézve a tulajdonosra bármilyen következtetéseket lehetne levonni, hiszen csak emlékeztetném önt a Forrest Gump című filmre, ahol nagy sikerű rákász cég alakult, és bizonyára ön is úgy emlékszik, hogy nem Forrest volt a legjobb menedzsment egész ÉszakAmerikában. (Kósa Lajos: De az nem egy dokumentumfilm volt, hanem mese!) Tehát ebből önmagában tanulság nem vonható le. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmét arra is, hogy a közszolgáltató cégeknél, mivel ezek általában monopolhelyzetű cége k, a polgárok fizetik meg a természetesen. Ha ön azt állítja, hogy áraiban a középmezőnyben helyezkedik el, akkor úgy gondolom, ez egy teljesen korrekt megközelítés után csak alátámasztja a menedzsment sikerét. Fontosnak tartom, amit hangsúlyozott, hogy eg y társadalomban a tulajdonformák nem lehetnek kizárólagosak. Mindig is azon a véleményen volt Magyarország minden kormánya, hogy árnyaltan kell megközelíteni a kérdést. Az egy érdekesség, hogy amikor önök kormányoztak, akkor úgy tűnt nekem, mintha a magáno sítás került volna a dolog homlokterébe. Most, hogy így ellenzékben vannak, mintha az államosítás kerülne a homloktérbe, ami nyilván egyfajta álláspontváltozást mutathat az idők folyamán a megszerzett vagyonelemek biztos tudatában és birtoklásában - mivel a szék határozza meg a tudatot, természetes módon az álláspont is változhat az ülésponttal együtt. Mindenesetre az tény, hogy Magyarországon piacgazdaság van, és eredményesen lehet működtetni mindkét tulajdonformába tartozó céget. Ugyanakkor szeretném elmo ndani önnek azt is, hogy az a vagyongazdálkodás, amely Debrecenben folyik, és különben ilyen sikeres vállalatokat is tartalmaz, mint amelyekről ön itt beszámolt, annak azért vannak árnyoldalai is. Ezekről az árnyoldalakról pontosan ön beszélt ebben a parla mentben, nem is olyan régen úgy fogalmazott: “Két éve folyik nyomozás, 36 ügyben jelentettek fel engem a rendőrségen.” És akkor itt mondta még, hogy természetesen bűncselekményt még nem találtak, illetve a meggyanúsítás nem történt meg. Ezzel csak arra sze retnék utalni, hogy úgy hiszem, a legsikeresebb vállalkozások mellett is előfordulhatnak olyan hibák és tévedések, amelyek alapján legalábbis az árnyalt megközelítés természetes módon Debrecenben is indokolt. Ugyanakkor, és ezzel szeretném zárni az észrevé teleimet, én is örülök annak (Arnóth Sándor: Látszik rajtad!) , hogy Debrecenben két ilyen cég ilyen jelentős szakmai sikert ért el, és gratulálok a menedzsmentnek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból. - Kósa Lajos: A dolgozóknak is gratulálhattál volna …) Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános