Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 8 (183. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző:
2685 A jövő évben egyéb ként az egyházi célokra szolgáló központi költségvetési támogatások nominálisan mintegy 3 százalékkal fognak nőni, és elérik a körülbelül 90 milliárd forintot. Hatalmas, komoly összegről van szó ebben az esetben is. Ebből a 90 milliárd forintból körülbelül 63 milliárd forint az, amely az egyház oktatási és szociális intézményeinek a fenntartását szolgálja. Az egyházi oktatási intézmények nominális támogatása a jövő évben csökkenni fog, annak a jegyében, hogy közelítsük az önkormányzati és az egyházi oktatás i intézmények támogatását, de ahogy hangsúlyoztam, még mindig meg fogja haladni az önkormányzati iskolákban tanulók támogatását. Egyébként az egyházi iskolákban tanuló diákokat mindenfajta pályázatból megilletik azok a kedvezmények, amelyek az önkormányzat i iskolákban tanuló diákokat is megilletik. A tanáraikat szintén megilletik azok a kedvezmények, amelyek az önkormányzati iskolákban tanító tanárokat is megilletik. Nemhogy diszkrimináció lenne ezen a téren, hanem kifejezetten egy rendkívül unikális, szint e egyedülálló európai gyakorlatnak vagyunk a tanúi a vatikáni megállapodás megkötése óta. Ami a kistelepülési iskolákat illeti, számomra a legfontosabb a gyermekek érdeke. Lehet, hogy önök, képviselőtársaim, fenn akarnak tartani 1020 fős iskolákat. Én nem szeretnék fenntartani 1020 fős iskolákat, ha nem muszáj, mert a gyermekek érdekét nem szolgálja az ilyen nagyságrendű iskolák fenntartása nagyrészt olyan településeken, ahonnan a tehetősebb szülők rendszerint a környező településekre, a nagyobb, jobban f elszerelt iskolákba viszik már el a gyermekeiket. És így, egy kontraszelekciós mechanizmus nyomán, éppen a szegény családok szegény, hátrányos helyzetben lévő gyermekei maradnak bent a kevésbé felszerelt, és egyébként távlatilag nem is igen fejleszthető is kolákban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalásra jelentkezők sorát. Öné a szó, jegyző úr. PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Tisztelt O rszággyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Garai István Levente képviselő úr, MSZP: “Mi lesz veled, magyar kenyér?”; Endre Sándor képviselő úr, Fidesz: “Benzinkútengedélyezés körüli botrány Kiskunfélegyházán, avagy kinek az érdekéb en zavarják az emberek nyugalmát?”; Stolár Mihály képviselő úr, Fidesz: “Tűz Ajkán, avagy biztonságban érezhetike magukat a magas beépítésű házak lakói?”; Erdős Norbert képviselő úr, Fidesz: “Mikor fizetik végre vissza a sikeres nyelvvizsgadíjakat?”. Tisz telt Országgyűlés! A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Herényi Károly frakcióvezető úr, MDF: “A kettős állampolgárságról”; Szabó Zoltán frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP: “Miért szerette meg a Fidesz az állami tulajdont és a brókereke t?”; Fodor Gábor frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ: “Becsületes magyarok?”; Kósa Lajos frakcióvezetőhelyettes, Fidesz: “Debrecen jó gazdája a rábízott vállalkozási vagyonnak”. A holnapi napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Endre Sándor képvisel ő úr, Fidesz: “Növekvő munkanélküliség, kilátástalan pályakezdők”.