Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 8 (183. szám) - Bejelentés az MDF frakcióból történő kizárásokról, valamint jegyzői megbízatás megszűnéséről - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter:
2678 Fidesztől és vezetőitől nem idegenek az egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok, elvi vagy gyakorlati állásfoglalások. Nézzünk néhány példát is! Orbán szó szerint azt mondta egyszer: “ Ami megrendítő volt, az önmagában a katonaság mint intézmény, rendkívül nyomasztott, hogy egy embert így meg lehet fosztani a függetlenségétől és a szabadságától.” Aztán 2001ben Orbán már arról beszélt a Magyar Honvédség márciusi vezetői értekezletén, hog y azokra kicsit másként tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt. Később kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban már azzal érvelt, hogy faluhelyen mennyire másképp néztek a lányok a katonaviselt fiúkra - ami, megjegyzem, azért nem teljesen így v an. (Derültség a Fidesz soraiban.) Kórházprivatizáció kapcsán azt mondta 1999. december 29én, szerdán (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) , egy Reggeli krónika interjúban: “Az a tervünk, hogy a kórházakat is megpróbáljuk magánkézbe adni .” 2001. október 16a, Népszabadság: Orbán a sajtóval közölte, támogatja a kórházprivatizációs törvényt, mert az szerinte jó folyamatokat indít el az egészségügy területén. Most meg nem. Biztosjelöltek dolgában a Fidesznek megint nem sikerült korrekt és k onzekvens véleményt alkotni, hiszen 2004. július 15én Pokorni Zoltán kijelentette, hogy a Fidesz számára elfogadhatatlan lenne, ha újból Balázs Pétert jelölnék az európai uniós biztosi posztra, mert úgy látják, hogy Balázs Péter politikai megbízott. Majd Orbán már Balázs munkáját jónak minősítette, aki megbecsülést szerzett az országnak. És végül: kettős állampolgárság. Orbán 1998ban Tusnádfürdőn egy kérdésre válaszolva, miszerint hajlandó lennee bevezetni a kettős állampolgárságot, határozottan nemmel v álaszolt, és azt mondta: “A kettős állampolgárság kérdését alaposan meg kell gondolni, figyelembe véve annak buktatóit is.” 1999ben Martonyi János egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a kettős állampolgárság automatikus kiterjesztése súlyos politik ai veszélyeket jelentene, s jogilag is megvalósíthatatlan. Most azonban már nem aggódnak. Kérdezem én, tisztelt képviselőtársaim: kinek az érdekeit képviseli a Fidesz és annak elnöke? Hányszor változtatnak még véleményükön, és járják a politikai csárdást, hol jobbra, hol balra szökkenve, hol igent, hol nemet mondva? Mikor lesz vége ennek a szélkakaspolitizálásnak, amely rövid távú, populista és felelőtlen politikai célokat fogalmaz meg? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van!) Meddig lesz még “kard ki kard ” álláspont minden össztársadalmi és össznemzeti ügyben? És, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, mikor jelenik meg az önök oldalán is a felelős hazafiság? (Felzúdulás és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Itt az ideje (Az elnök csenget.) , tisztelt képvise lőtársaim... (Az elnök ismét megkocogtatja a csengőt.) Nehéz szembesülni ezekkel a mondatokkal és tényekkel, ellenzéki képviselőtársaim! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Tűzd fel a vörös csillagot! - Vörös csillag!) Szóval, itt lenne az ideje, tisztelt ké pviselőtársaim, hogy búcsút vegyünk a fegyverektől. A sorkatonaság ügyében majd kiderül - talán sikerül. Remélem azonban, hogy az országot, a magyar állampolgárokat és az egész magyar nemzetet érintő kérdésekben is hamarosan megtörténik ez a búcsú. Köszönö m figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti sorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes asszony. A kormány részéről megadom a szót Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak. Miniszter úr! JUHÁSZ FERENC honvé delmi miniszter : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Vagyunke olyan erősek, hogy mi bármikor megengedhessük magunknak, hogy a másiknak súlyos testi sértést mondjunk? Vagyunke olyan erősek, hogy megengedhessük magunknak, hogy az erőfo rrásainkat elfecséreljük? Vagyunke olyan erősek, hogy a másiknak sértéseket kiabálva, a lényeget megkerülve intézzük az ország dolgát?