Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 4 (182. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
2622 KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2005. évi kö ltségvetés tárgyalása kapcsán akkor vagyunk a leglojálisabbak a költségvetést beterjesztő kormánnyal szemben, ha a költségvetést - a legújabb kormányprogram kvintesszenciája - a sokat hangoztatott társadalmi igazságosság érvényre jutása szempontjából vizsg áljuk. A magyar mezőgazdaság számára valóban szükség lenne a társadalmi igazságosságot tükröző kormányprogrammódosításra, hiszen a kormánykoalíció első két évét az alkotmánysértően diszkriminatív földbirtokpolitika és az ezt kiszolgáló diszkriminatív tám ogatáselosztás jellemezte. Emlékezzünk: 2002ben az új kormány első intézkedése volt a vidéken helyben lakó és helyben gazdálkodó emberek földbérleti jogának elvétele és helyettük a nagyvárosokban élő pénzügyi befektetők javára történő földtörvénymódosítá s. Ugyanezen időponttól datálhatóan a támogatások címzettjeivé is egyoldalúan ez az agrártársadalmon kívüli pénzügyi kör vált, gondoljunk csak a hitelkonszolidációk haszonélvezőire. Sajnos, ugyanezen megállapítás mondható el a feldolgozóipar vonatkozásában is. A világon nincs még egy ország - Magyarországot kivéve , ahol a termelők tulajdoni részesedése a feldolgozóipari tulajdonszerkezetben nulla százalék. Ezen termékpályán is néhány pénzügyi befektető kezében koncentrálódik a teljes piac és a piacrajutá si támogatások egésze. Ma már a magyar termelők áruit át sem veszik, vagy ha mégis, akkor nagyon nyomott áron. Ez a szűk réteg a magyar termelők piaci kiszorításáért veszi fel a magyar agrárköltségvetés piacrajutási támogatásának tízmilliárdjait. A hazai t ermelők számára egyedül a hungarikumok értékesítési biztonsága maradt volna meg, amennyiben a szocialista kormány tudatos következetességgel nem tette volna tönkre a hungarikumokat. Mindannyiunk emlékezetében örökre megmarad a tokaji bor Szlovákiának, a ma gyar pálinka Romániának, a magyar paprika aflatoxinimportnak történő kiszolgáltatása, jóllehet a felsorolás nem teljességre törekvő. Az elmondottakból láthatjuk, a magyar agrárium valóban társadalmi igazságosság után kiált, ugyanis jelenleg mind a magyar g azdaság, mind a magyar társadalom néhány, még csak történelminek sem mondható család kezében összpontosul. Nekik permanens állami vagyonjuttatásban és folytonos adósságelengedésben van részük, míg a több millió adófizetőnek csak az államadósságból jut rész , ráadásul az állami adósságteherből az újszülött csecsemő ugyanolyan arányban részesedik, mint az adósságkonszolidáció örökös kedvezményezettjei. Nem az jelentenée a társadalmi igazságosságot, ha az államadósság terhét tőkearányosan osztanánk szé t? Az újszülött is a vagyonának megfelelően részesülne a közös teherből, de a többmilliárdos iparmágnás is a vagyona arányában viselje a közös terhet. Ilyen mérvű gyarmati társadalmi tehermegosztás után érdeklődve vártuk a kormány által léptennyomon a tár sadalmi igazságosság megvalósításaként aposztrofált jövő évi költségvetést. Sajnos, csalódnunk kellett. Az agrárköltségvetésben nyoma sincs bárminemű szemléletbeli elmozdulásnak. A propagandát kivéve minden maradt a régiben. Néhány családhoz kerülnek az ag rártámogatások milliárdjai, az agrárgazdálkodók ezreihez pedig semmi. Amennyiben valaki cáfolni próbál, úgy kérem, ezt a cáfolatot az adósságkonszolidáció kedvezményezettjeinek végre publikussá tételével méltóztasson azt megtenni. A költségvetés kritikájáb an egyébként sem a magam véleményére, hanem az Állami Számvevőszék megállapításaira támaszkodom. Idézek az ÁSZ véleményéből: “A 2005. költségvetési törvényjavaslatban szereplő 107,6 milliárd forint nem tartalmaz forrást a 2005. évi nemzeti kiegészítő támog atásra. Ezért a tárca várhatóan a 2004. évi gyakorlatnak megfelelően a kereskedelmi bankok közreműködésével történő előfinanszírozásra kényszerül, ami egyben azt jelenti, hogy a tárgyévi kötelezettségeket nem tárgyévre tervezett előirányzatok finanszírozzá k, hanem ezek a következő évek költségvetéseit terhelik.”
