Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - POGÁCSÁS TIBOR (Fidesz):
2509 leátlagoljuk, és azt mondjuk, hogy 40 millió forintot elvesznek egy iskolától. Aki már működtetett iskolát vagy iskolafennt artó, az tudja, hogy mit jelent év közben 40 millió forintot elvenni egy oktatási intézménytől. Mi lesz azzal a 2400 gyerekkel? Persze, oda fognak járni az iskolába. De hogy fogjuk megoldani? Hogy fogjuk megoldani azt, hogy egyik napról a másikra nem kezel getjük, hanem amputálunk - pont. De mit fognak csinálni? Hogy oldják meg, képviselő asszony? Tehát, ha önnek fönn kell tartani ezt az iskolát, és azt mondják, hogy jó napot kívánok, január 1jére mínusz 40 millió, tessék a költségvetésüket elkészíteni, mit fog csinálni? Mit fog tenni? Most is ki vannak feszítve. Tehát én ezt szeretném elmondani, ha önöknek az a szándékuk, akkor is van méltányosság, hogy ha már mindenáron el akarják venni, akkor legalább hagyják túlélni, hagyjanak nekik egy évet vagy kettőt, hogy valamifajta alkalmazkodás legyen. Másként egyébként elfogadhatatlannak tartom azt, hogy ilyen módon egyetlen mozdulattal kurtítsanak meg ilyen intézményeket. Nekünk nem fáj az, ha minden önkormányzati iskola megkapja azt az összeget, amibe az ő működ tetése kerül (Babák Mihály: Támogatni fogjuk!) , támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP. (Zaj. - Csenget.) Józsa képviselő urat illeti a szó. DR. JÓZSA ISTV ÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Tanár Úr! - ott szemben, aki még velem együtt kitart. Szeretném elmondani a véleményemet, ha még valakit érdekel, hogy a 2005. évi költségvetés véleményem szerint a felzárkózás, a ga zdasági növekedés költségvetése. Ilyen értelemben nagy bajban van az ellenzék, hogyha nem az ország gyarapodását akarja, mert ez egy olyan ténykérdés, ami remélhetőleg megállíthatatlanul halad előre, és ezt a célt a 2005. évi költségvetés olyan prioritások mellett szolgálja, mint a családtámogatás növelése, az adócsökkentés, igazságosabb lakástámogatás, munkahelyteremtés és a nyugdíjasok helyzetének javítása. Ezt olyan szerkezetben teszi, amelynek keretében a beruházások növekednek, az export növekszik, teh át az ország valódi többletbevételekhez jut, és az eddigi kizárólag hazai költségvetési források mellett lényegesen bővülő európai uniós források és magánforrások is a gazdaság növekedésének rendelkezésére állnak. Tehát jelentős lépést teszünk, hogy Magyar ország egy igazságosabb és gazdagabb ország legyen. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Pogácsás Tibor képviselő úrnak, Fidesz. POGÁCSÁS TIBOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök ú r. Azt gondolom, hogy aki a mai napi vitát végigkövette, az megállapíthatta, hogy a kormánykoalíció pártjai és a tagok igen gyorsan képesek felejteni. Nagyon gyorsan el tudták felejteni saját választási ígéreteiket, és még a miniszterelnök úr támogatásával is ezen választási ígéreteket az ellenzéken igyekeztek számon kérni. Ugyanilyen gyorsan elfelejtették a Medgyessykormányt és a Medgyessykormány programját is, mint ahogy azt is, hogy 2002 őszén éppen önök mondták azt, hogy a gazdaság teljesítőképessége lehetővé tette azt, hogy a közalkalmazottak bérét jelentősen megemelje az Országgyűlés. A most benyújtott és tárgyalt költségvetés egyébként azt mutatja, hogy gyorsan elfelejtették már a Gyurcsánykormány kormányprogramját is, mert abban, bár jóval keveseb b, mint a választási sikerre vezető Medgyessyprogram, de mégiscsak rengeteg program indításáról beszéltek, így például katasztrófavédelmi programot kívántak indítani. Ez olyannyira sikerült, hogy a katasztrófavédelmi programban azt tervezték, vagy azt hir dették meg a kormányprogramban, hogy 1520 perc alatt a jól felszerelt katasztrófavédelmi egységek elérik az ország legtávolabbi pontjait is.