Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - BEBES ISTVÁN (Fidesz):
2335 ezren menekültek el, házat, hazát, szeretteiket hátrahagyva. A megtorlás következményei máig hatnak. Nemcsak azért, mert a bosszú a leszármazottak nemzedékét is elérte, hanem azé rt is, mert évtizedeken keresztül félelemben tartotta az egész magyar társadalmat. Az áldozatokat lassan megismerhetjük, de hol vannak azok, akik a barikád másik oldalán álltak? A határt világosan meg kell húznunk az áldozatok és a vétkesek között, nem rem énykedhetünk nemzeti megbékélésben. Amíg ez nem történik meg, hiába is hirdetik többen a másik oldalról, a vétkesek oldaláról ennek szükségességét. A határt nem nekünk kell meghúznunk, ezt megtette a diktatúra, mert volt, akiknek a nyakát szegte, és volt, akiknek a mellére érdemérmet akasztott. A Kádárkormány 1957. április 21én kihirdette a MunkásParaszt Hatalomért emlékérem alapításáról szóló 25/1957. számú rendeletét, és ugyanezen a napon megalkotta az 1042/1957. számú kormányhatározattal az emlékérem alapszabályát is. Kik kaphatták meg ezt az emlékérmet? Idézek a jogszabályból. “Az emlékérem adományozható: a) az ellenforradalmi erők elleni harcban hősi halált halt személyeknek, b) azoknak, akik az 1956 októberében kitört ellenforradalmi felkeléssel sze mben harcoltak vagy az ellenforradalom elleni fegyveres harcot irányították, c) azoknak, akik a pártintézőbizottságok, a rendőrség, a honvédség, a tanácsok által szervezett karhatalomba 1956. december 31ig beléptek.” A régiúj diktatúra egyidejűleg akasz tott és kitüntetett. Ma már a halálraítéltek, bebörtönzöttek személyét ismerhetjük - de mikor ismerjük meg a kitüntetettek névsorát? Megtudhatjuke valaha is, kik ők, akik és akiknek a leszármazói, rokonai 33 évig büszkén viselték érdemérmüket, és élvezték a társadalom többségének ellenében a kitüntetéssel együtt járó előjogokat? A hivatkozott rendelet 6. pontja így rendelkezik: “Az emlékérem az adományozott személy halála után az örökös birtokában marad.” Ezzel az örökséggel elszámolni az érintetteknek erk ölcsi kötelessége. A magyar kormánynak és a Magyar Szocialista Pártnak is véleményem szerint lehetősége van arra, hogy a kitüntetettek névsorát nyilvánosságra hozza, hiszen ezek egy nyilvános jogszabály alapján kerültek adományozásra. Ennek a névsornak a m egismerése megítélésem szerint megkönnyíti az elszámolást ezzel a forradalmi múlttal, és tudni fogjuk, hogy kik álltak bizonyosan a barikád egyik, illetve másik oldalán. (Dr. Géczi József Alajos közbeszólása.) Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíváne valaki válaszolni az elhangzottakra. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy senki nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend utáni felszólalá sra jelentkezett Bebes István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, “Hol az alagút vége? Ismételt elbocsátások Szentgotthárdon a Lurotex gyárban, és várható elbocsátások az Opel gyárban” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. Parancsoljon! BE BES ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Október 18án interpellációt nyújtottam be, amelyben “Nagy a jólét - további elbocsátások, gyárbezárások Magyarországon” címmel igyekeztem érzékeltetni a jele nlegi munkaügyi helyzetet. Azt gondolom, hogy igyekeztünk végigmenni azokon a városokon, ahol a leépítések, elbocsátások történtek Zalaegerszegtől kezdve Szegeden át Békéscsabán keresztül egészen Vas megyéig. Úgy gondolom, hogy azért Vas megye vonatkozásáb an jó pár olyan dolog történt már akkor is, amely megrázta a megyében foglalkoztatottakat. Többek között gondolok arra, hogy a Styl Rt. elbocsátott, vagy legalábbis megszüntette tevékenységét Vasváron és Körmenden, összevonta Szombathelyre, majd pedig a ké sőbbiekben ott is elbocsátások történtek. Vagy a Marc Cipőgyár, ami Körmenden zárta be üzemét, majd a későbbiekben Szombathelyen is több embert bocsátott el, 1000 főt körülbelül. Természetesen nagyon sokan váltak munkanélkülivé, többek között Szentgotthárd on is az elbocsátások következtében.
