Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Magyarország a harmadik?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
2268 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön tökéletesen mellébeszélt, mert arró l a 900 millió forintról beszélt, amiről én is beszéltem. Én azt kérdeztem, hogy akarják ebből megépíteni. A debreceni önkormányzat már felajánlotta, hogy egy 600 millió forintos telket ad ingyen a cél érdekében. Sőt, a debreceni önkormányzat elfogadott eg y határozatot, amiben az áll, hogy még 200 millió forint készpénzzel támogatja a táblabíróság felépítését. És tudja, mi a tragikus, miniszter úr? Az, hogy még ez sem elég! Az a probléma, hogy amiről ön beszélt - most jelentős mértékben mellé , az úgy néz ki a költségvetési vita viharában, hogy az OIT ülésén - nézzen utána, kérem - Draskovics pénzügyminiszter úr, illetve az ő megbízottja azt mondta, hogy márpedig erre több pénz nem lesz. Miniszter úr, mi beterjesztjük azt a módosító javaslatot, hogy ezt az előirányzatot - az ön dolgának a megkönnyítése érdekében - emelje meg a parlament úgy, hogy 1 milliárd 400 millió forint, a legolcsóbb ajánlat szintjén ez lehetséges legyen. Arra vagyok kíváncsi, hogy fog ön szavazni, miniszter úr. (Taps a Fidesz soraiban. ) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy én nem fogok szavazni, mert nem vagyok képviselő. A másik: a kormányülésen a költségvetés már benyújt ásra került, a módosító indítványok esetében pedig azt kell megvizsgálni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács milyen elképzelést konkretizált ennek a feladatnak a megvalósítására. Itt többféle dolog lehetséges. Ha jól emlékszem, ebben az ügyben há rom bíróságról, illetve egy ügyészségről van szó, nyilván az ítélőtábláról, a táblaügyészségről és természetesen a városi bíróságról. A megoldás elképzelhető úgy is, hogy az ítélőtábla megkezdi a működését, a másik két beruházás kapcsán pedig bizonyos csús zásokra kell számítani. (Kósa Lajos: A városi bíróságot már törölték, már csak a táblát kell működtetni.) A táblabíróság véleményem szerint 2005. január 1jétől meg fogja kezdeni a működését. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.) Gulyás József (SZDSZ) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Magyarország a harmadik?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Gulyás József , az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszte rnek. Miniszter úr távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - államtitkár úr válaszol. (Gulyás József: Elfogadom.) Képviselő úr jelzi, hogy elfogadja az államtitkár úr személyét. Megadom a szót. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben egy, az egész európai kontinensre kiterjedő, befektetési kedvet vizsgáló nemzetközi felmérés eredményei jelentek meg a sajtóban. Miközben az ellenzéktől folyamatosan a magyar gazdaság válsághelyzetéről hall unk, szinte meglepő már a cím is, amely arról tájékoztat, hogy Magyarország Európa harmadik legkedveltebb befektetési célpontja. Az elemzés szerint a beruházások számát és értékét tekintve hazánk 40 százalékos javulást mutat a 2003as adatokhoz képest. Ez az arány elegendőnek bizonyult arra, hogy megelőzzünk valamennyi, a térségünkből versengő, az Unióhoz újonnan csatlakozott országot és több korábbi tagországot is. A rangsorban előttünk csak NagyBritannia és Franciaország áll, a miénkhez hasonló növekedés t a felmérés adatai szerint pedig csak Írország produkált a vizsgált időszakban.