Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VASTAGH PÁL (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HILLER ISTVÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere:
2230 Ennek egyik konkrét megnyilvánulása az, hogy minden tagállam jogosult biztost jelölni az Európai Közössége k Bizottságába. És ami még ennél is fontosabb, tisztelt képviselőtársaim, hogy erőfeszítéseink eredményeként az alkotmányos szerződés tartalmazza a kisebbségekhez tartozók jogainak védelmét. Megmondom őszintén, hogy az alkotmányozás folyamatában voltak oly an időszakok, amikor ennek a magyar törekvésnek az érvényesítése teljesen reménytelennek tűnt. A Konventben sorra utasították el azokat a módosító indítványokat, amelyeket a magyar képviselők különkülön vagy közösen nyújtottak be ebben a témakörben. Ennél is fontosabb vagy ennél is nagyobb az a siker, amelyet a kormány állhatatosságának eredményeképpen a kormányközi konferencián sikerült végérvényesen elérni, és a magyar törekvést az olasz elnökség felkarolva, célkitűzéseinknek ez a része, ez a fontos elem e belekerült az alkotmányos szerződésbe. Miért ilyen fontos ez, tisztelt képviselőtársaim? Szeretnék visszautalni a vitának az előbb lefolytatott mozzanataira. Azért, mert ezzel az európai kisebbségvédelmi rendszer egy újabb jelentős intézménnyel gazdagodo tt. Azért, kedves képviselőtársaim - és ez a jövő szempontjából kardinális jelentőségű , mert az Európai Közösségek Bírósága értelmezheti ezt az alkotmányos rendelkezést, az Európai Közösségek Bíróságához fordulhatnak az államok, fordulhatnak a nemzeti bí rák, fordulhatnak magánszemélyek, egy új, hatékony intézményrendszer és eszközrendszer gazdagíthatja az európai kisebbségvédelmet. Úgy érzem, hogy ez egy össznemzeti eredmény és össznemzeti siker a magyarság minden része szempontjából. Emellett szólni kell arról is, ami az alkotmányos szerződés tartalmában számunkra szintén nagyon fontos, az az értékközösség, amely, tisztelt képviselőtársaim, az európai örökségre, az európai humanista, kulturális és - ahogyan az alkotmány fogalmaz - vallási örökségre támasz kodik, abból épül fel, és egy nagyon gazdag szociális tartalmat vázol fel. Az egyenlőség, a teljes foglalkoztatottság, az emberi jogok védelme, a nemzedékek közötti szolidaritás rendkívül fontos értéke az európai alkotmányos szerződésnek. Végezetül, tiszte lt képviselőtársaim, lehet, hogy a hangulat most nem alkalmas egy ilyen javaslat megtételére, de mégis élek vele. Szeretnék arra figyelmeztetni, hogy 2002 ősze és 2003 tavasza között ennek a Háznak a tagjai, pártállástól függetlenül, együtt járták az orszá got, és próbálták meggyőzni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a magyar lakosságot a csatlakozás fontosságáról. Fogjunk össze most is... ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Frakcióvezetőhelyettes úr... DR. VASTAGH PÁL (MSZP) : ...és t együk most is ugyanezt, és közösen adjunk tájékoztatást az országnak az alkotmányos szerződés tartalmáról. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Hiller Ist vánnak, a nemzeti örökség miniszterének. Öné a szó, miniszter úr. DR. HILLER ISTVÁN , a nemzeti kulturális örökség minisztere : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Magyar Országgyűlés! A köztársaság kormánya az európai alkotmány aláírását kiemelkedő jelentőségű eseménynek tartja. Jelképesnek is tekinthető, amely lezár egy korszakot, az egymásnak feszülő nemzetállamok korát, és megnyit egy újat, az alkotmányosan is együttműködő európai demokráciák korát. Ennek az alkotmánynak a létrejöttében a mi országunk is akt ívan közreműködött, és különösen fontosnak tartom, hogy a kisebbségekkel foglalkozó rész is bekerült és aláírásra került a végleges szövegben.