Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 6 (161. szám) - Bejelentés: - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
23 számában: “Határozott fellépés a ve rések ellen - egységben a magyarok” címmel. Szomorú azért, mert az utóbbi időben szinte nincsen olyan média, amely ne számolna be nagy gyakorisággal a vajdasági magyarverésekről, és ne tudósítana arról, hogy mindez változatlan intenzitással folyik, az elle ne szót emelő magyar és külföldi politikusok határozott kiállása ellenére. Eddig nem járt eredménnyel Kovács László, Szili Katalin, Lamperth Mónika és Tom Lantos sem, a magyarverések folytatódtak. Ugyanakkor bizakodásra is okot ad a sajtóhír, mert a szocia lista képviselők által az Európa Tanácsnál kezdeményezett vizsgálatot valamennyi párt támogatja. Reménykedhetünk abban is, hogy a hamarosan életbe lépő szerbmagyar kisebbségvédelmi egyezmény és az új magyar miniszterelnökjelölt, Gyurcsány Ferenc, tekinte ttel talán az antalli hagyatékra is, 15 millió magyar érdekében kíván politizálni. (Moraj a Fidesz soraiban.) Reméljük, hogy ez megállítja az atrocitásokat. Azonban komoly problémát jelent az, hogy a szerb politikai elit korábban elismerte, újabban viszont tagadja a támadások nemzeti hátterét, szinte semmit sem tesznek az atrocitások megakadályozása érdekében. A szerb politika ennek megfelelően ellenez minden vizsgálatot az ügyben, így az Európa Tanácsét is. Szerbia és Montenegró strasbourgi misszióvezetője egyenesen kijelentette, hogy megtorpedózza a magyarok ETjavaslatát. Ebben az esetben az Európa Tanács magyar parlamenti delegációjának négypárti egysége különösen fontossá válik, hiszen a közös fellépéssel nemcsak további rokonszenvet érhetnénk el, hanem az Európa Tanács mindhárom frakciójában támogatást nyerhetnénk a javaslathoz, elmondhatnánk, miért fontos a fellépés, miért érdeke ez a magyaroknak, miért érdeke Európának, és miért érdeke Szerbiának. A magyarverések elleni fellépés érdeke Európa valamenn yi országának, hiszen közös cél a politikailag és gazdaságilag egységes Európa, amely meghaladja a homogén, centralizált nemzetállami szintet, alapköve a nyelvében és kultúrájában sokszínű, szabad közösségek rendszere, olyan közösségeké, mint amilyen a vaj dasági magyar kisebbség, amely emiatt is érdemes a védelemre. A magyarellenes támadások elleni fellépés érdeke az EUba készülő Szerbiának, hiszen bizonyítania kell, hogy gyakorlati lépéseket is kész tenni az egységes Európáért, és elutasítja a szerb nemze tállam vízióját és ezzel a milosevicsi idők esetleges visszatérését, ahogy Csapody képviselőtársam is fogalmazott. A magyarverések elleni fellépés érdeke Magyarországnak, mert kinyilvánított cél a magyar nemzet Európai Unión belül történő újraegyesítése, a mi megköveteli a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásának biztosítását, jogaik és érdekeik érvényesítésének elősegítését. Azt gondolom, hogy a formálódó Gyurcsánykormány és a négy parlamenti párt politikusai a vajdasági probléma megoldása érd ekében minden lehetséges eszközt igénybe fognak venni, a hazai és határon túli magyarok elvárásainak megfelelően pedig teszik a dolgukat, végre egy irányba húznak. Azt gondolom, örülni kell ennek a kis magyar egységnek, amelynek jelen helyzetben inkább tám ogatásra, mint újabb kétségek felvetésére lenne szüksége, hiszen néhány héten belül az Európa Tanács, az Európai Parlament és az Egyesült Államok kongresszusa is foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. Kerüljük el azt a magyar átkot, amely mindnyájunk lelkét mé rgezi, és arról szól, hogy hogyan keressük meg, és mutassuk be minden jó dolog árnyékos oldalát. “Egység a magyar külpolitikában” - írta a Népszabadság újságírója. Igen, a Vajdaság ügyében négypárti egység jött létre, ami örvendetes fejlemény, a külügymini szter urat is idézve, mert Magyarország nemzeti érdekét szolgálja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , nekünk, politikusoknak pedig Magyarországot kell szolgálni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (14.10) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Kovács László külügyminiszter urat illeti a kormány részéről a szó. Miniszter úr!