Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 19 (176. szám)
1707 Mélyen egyetértek azzal, hogy a betegellátás körülményeit és feltételeit minden lehetséges eszközzel javítanunk és segítenünk kell. Éppen ezért a képviselő urat tisztelettel tájékoztatom, és önön keresztül a munkavállalókat is, hogy ha szíveskednek megnézni, akkor jól láthatják, hogy a kormány igen sok programot dolgozott ki, pályázatokat hirdettünk. Több ezer kórházi fürdőszoba, szociális helyiség felújítása történt meg. Százharmincegy mentőgépkocsit állítottunk a betegek s zolgálatába. Kórházrekonstrukciókat végzünk. Mentőállomásokat építünk és újítunk fel. Sürgősségi osztályokat hozunk létre. Jövőre létrehozzuk a háziorvosi praxisalapot. Az aneszteziológiai és intenzív terápiás pályázatokon a nagyon súlyos betegek ellátásá ra szolgáló intézményeket fogjuk fölszerelni. A 2005. évi költségvetésben folytatódik a kórházkomfortosítási program és a műszerpályázatok meghirdetése. Vagyis, képviselő úr, őszintén remélem, hogy mindenki látja, hogy a lehetséges eszközökkel és minden e rőfeszítésünkkel azt szolgáljuk, eddig is azt szolgáltuk, hogy a köztársaság polgárainak és az egészségügyben dolgozók érdekeinek minden lehetséges módon megfeleljünk, mert ez a közös érdekünk. Éppen ezért a kormány a munkavállalók érdekképviseleteivel egy hosszú távú megállapodásra törekszik, hogy az életpályát befolyásoló körülményekről, a jövedelmek teljesítményarányos felzárkóztatásáról és a betegek méltó gyógyításáról gondoskodhassunk. Számítok ebben, képviselő úr, az ajkai és a többi kórház dolgozóina k együttműködésére. Mi nem vagyunk egymásnak vetélytársai, szövetségesek kell legyünk a betegek ellátásának érdekében. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Bejelentem, hogy Balogh József képviselő úr napirend utáni f elszólalási szándékát visszavonta. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. Jó pihenést kívánok! Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. (Az ülésnap 19 ó ra 49 perckor ért véget.) 2004. október 19 (176. szám) 2004. október 19én, kedden délelőtt 9.03 órakor 176. szám A 20022006os országgyűlési ciklus dr. Deutsch Tamás, Harrach Péter és Mandur László elnöklete alatt Jegyzők: Nagy Nóra, Szűc s Lajos Tárgyai • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 26985