Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 6 (161. szám) - Bejelentés az MDF képviselőcsoportban történtekről - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GYURCSÁNY FERENC, a miniszterelnököt helyettesítő gyermek-, ifjúsági és sportminiszter:
18 munkahelyteremtésre, mennyit fordítsunk oktatásra, vagy éppen mennyit fordítsunk arra, hogy a vállalkozóinkat és az önkormányzatokat támogassuk, hogy sikeresek legyenek az unió s pályázatokon. Ezek a valódi kérdések, és mi ezekről szeretnénk a következő hónapokban vitát folytatni önökkel is, és párbeszédet folytatni az emberekkel az országban. És szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a kormányfőváltás ezt a munkát egyetlenegy p ercig nem fogja hátráltatni. Tudom, sokan szurkoltak azért, hogy ez ne így legyen, de az elmúlt napokban mindenki tapasztalhatta, hogy a kormány folyamatosan dolgozott. Az MSZP és az SZDSZ a lehető leggyorsabban kiválasztotta Gyurcsány Ferenc személyében a következő miniszterelnökjelöltjét. És senki se reménykedjen, ahogy a köztársasági elnök ki fogja adni a megbízást, be fogjuk terjeszteni a kormányprogramot, meg fogjuk szavazni azt is, és az új miniszterelnököt is. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólá sok a Fidesz padsoraiból.) Senki ne reménykedjen, mert 2002ben négy évre kaptunk megbízást a választóktól, ezt a négy évet ki fogjuk tölteni - amit ígértünk, meg fogjuk valósítani. (Derültség és moraj a Fidesz padsoraiból.) Az értékelést pedig nem az elle nzéki politikusoktól várjuk, hanem a választóktól, és 2006ban, a választásokon emelt fővel fogjuk várni az ő véleményüket. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ne ijesztgess!) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióve zetőhelyettes úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem, a miniszterelnököt helyettesítő jogkörében eljárva Gyurcsány Ferenc miniszter urat viszontválasz illeti meg. Öné a szó. DR. GYURCSÁNY FERENC , a miniszterelnököt helyettesítő gyermek, ifjúsági é s sportminiszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban jó lenne kevesebb emelkedettséggel és több tárgyszerűséggel beszélni az ország dolgairól. (Dr. Pósán László: Halljuk!) Nem kétséges, hogy Magyarországon együtt van a nélkülözés, a szegénység, a reményvesztettség, együtt van a gyarapodó középosztályi élet, és együtt van - nagyon kevesek számára - a nem egy esetben hivalkodó, máskor nagyon felelősen megélt gazdagság. (Derültség és moraj a Fidesz padsoraiból, közbeszólás ugyanonnan: Hihetetlen!) A z a dolga minden tisztességes kormánynak, az a dolga minden tisztességes politikai erőnek, hogy azon dolgozzon, hogy kevesebb legyen a szükség, és több legyen a lehetőség. Meg lehet próbálni korbácsolni a kedélyeket (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem s emmi!) , meg lehet próbálni igaztalan, számító, rosszhiszemű politikai nyilatkozatokat tenni. Lehet érzékletesen elmondani, hogy jön a tragédia, mert növekszik az államadósság, de jó lenne, ha a legnagyobb ellenzéki párt egy pillanatra csendben leülne, és e ldöntené, hogy mit akar. Mert van, amit nem lehet egyszerre: nem lehet egyszerre háborogni azon, hogy növekszik az államadósság, követelni, hogy a költségvetés vállaljon minden társadalmi probléma megoldására újabb és újabb szerepet, és egyébként pedig a l egvégén harsányan igényelni, hogy legyen adócsökkentés. Aki ezt követeli, aki ezt igényli, az felelőtlen, az kárt akar, az Magyarországot romlásba akarja dönteni. (Közbeszólások és derültség a Fidesz padsoraiból, többek között: Ti ígértétek!) Nem láttam m ég olyan háziasszonyt, minálunk legalábbis nem sokra tartják azt a háziasszonyt, aki azt mondja otthon, hogy holnaptól kezdve kevesebbet viszünk haza hónap elején, többet fogunk elkölteni, és egyébként pedig azt gondoljuk, ezt megúszhatjuk anélkül, hogy hó nap végén átmegyünk a szomszédba kölcsönkérni. Nincs ilyen! Ezt, úgy látom, az én édesanyám és szerintem az önök édesanyja is jól tudja. Szerintem hallgassanak az édesanyjukra! (Taps az MSZP, zaj a Fidesz padsoraiból.) Csak nehogy a habokba beszéljek, hát ha a számok talán meggyőzik önöket! Az államadósságért oly elkeseredetten szomorkodó fideszes képviselőknek mondok négy számot, és ezt kiegészítem egyegy arányszámmal. A Fideszkormány idején az államadósság 6 166 milliárd forintról 9 040 milliárd forintr a növekedett. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem igaz!) A Medgyessykormány