Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Egyes honvédelmi tárgyú országgyűlési határozatok módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ÁGOTA GÁBOR (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
1700 foglal magában, és ezeket nyilván korrigálni illik. Kezdve azon, hogy egy olyan tautológia került bele véletlenül - feltételezem: véletlenül , amit mindenképpen korrigálni kell, ugyanis a legénységi á llomány mint fogalom a honvédelmi törvényből hiányzik. Viszont a honvédelmi törvény az, amely pontosan fölsorolja azokat az állománykategóriákat, amelyeket a honvédség részletes bontásáról szóló országgyűlési határozatban szerepeltetni kell. Ebben viszont nincsen a legénységi állomány, itt csak az a lehetőség, ha a sorállományt meg akarjuk szüntetni, hogy ennek a létszámát nulla főben kell meghatározni, ugyanis a legénységi állomány csak a szerződéses és hivatásos katonák jogállásáról szóló törvényben szere pel. Ott pedig úgy szerepel, hogy a legénységi állomány tagja a honvéd és tisztesi rendfokozattal rendelkező szerződéses katona. Ha most azt mondjuk, hogy a létszámok megvalósításánál a honvédelmi törvényben egyébként nem szereplő legénységi állományt úgy kívánjuk föltölteni szerződéses katonákkal, hogy maga a fogalom eleve a szerződéses katonákra vonatkozik, ez az a kétszeres meghatározottság, amit tautológiának is szoktak nevezni. Tehát itt egy bizonyos fogalmi zavar van benne; ez olyan, mint ha azt monda nánk, hogy tanítónő csak az lehet, aki nő. Természetesen senki nem mond ilyen butaságot, mert ez magától értetődik: aki nem nő, az tanító lehet, nem tanítónő. Ebben az esetben nyilvánvalóan hasonló hiba van, de ez nem olyan eget rengető, amit nem lehet kik üszöbölni. Én is bízom abban, amit jelzett elnök úr, mivel a hajlandóság megvan bennünk, a szándék is megvan, erre módunk lesz, és a holnapi bizottsági ülés során erre meg fogjuk találni a megoldást, ha a kölcsönös szándék megvan mindannyiunkban. Ez egyébk ént azt a problémát, amire itt többen utaltak, hogy ne kelljen mostanában behívni sorállományú katonákat, mert béke van, abszolúte megoldja. A többi kérdésről pedig egyeztessünk tovább, és egyszer csak eljutunk ott is az egyezségig. Köszönöm szíves figyelm üket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mielőtt Karsai Péter képviselő úrnak megadnám a szót a felszólalására, két kétperces felszólalás következik. Először Ágota Gábor, a Fideszfrakcióból. (19.20) ÁGOTA GÁBOR (Fidesz) : Köszön öm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mécs képviselő úrnak hadd reagáljak, mielőtt komolyan vennénk mindazt, amit elmondott. Kedves Mécs Úr! Ön ugyan azon a bizonyos általános vitán többször nem volt itt, amit alkotmánymódosítás ügyben folytattunk, ennek elle nére hadd idézzem emlékezetébe: a Fidesz többször világosan leszögezte, hogy a sorkatonai szolgálat eltörlése mellett van. Azt is világosan leszögezte, hogy ezt alkotmányban is rögzíthetjük, ezt az alkotmánymódosítást azonban nem lehet összekapcsolni azzal , amivel önök összekapcsolták, hogy egy új minősített helyzetet vezetnek be az alkotmányban. Ez volt eredetileg is a véleményünk. Valamint nem lehet azt csinálni, hogy egy újabb törvényben, nevezetesen a honvédelmi törvényben aztán ehhez az alkotmánymódosí táshoz kapcsolódó megszorító intézkedéseket vezetünk be. Ez, azt hiszem, egyértelmű álláspont volt. Nem igaz, hogy ebben az ügyben a kormány rugalmas lett volna. Nem választotta szét a sorkatonai szolgálat kérdését a minősített helyzet kérdéséről. Azt is e lmondtuk, hogy abban is partnerek vagyunk, ha a sorkatonai szolgálatot nem alkotmányban rögzített módon töröljük el, hanem felfüggesztjük; ez éppen önöknek nem felelt meg egyébként. Tehát azt, hogy ebben a kérdésben az ellenzéket terhelné a felelősség, kül önösen azt, hogy kizárólagosan, azt hiszem, az ellenzék nevében nyugodtan visszautasíthatjuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Keleti Györgyé a szó két percben.