Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. BAKONYI TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója:
1688 alá, amíg abban az önkormányzati saját tulajdonú gazdasági társasága vesz részt. Ugyanígy az a vagyonkezelési tevékenység sem tartozhat az új közbeszerzési törvény alá, ami a közfeladatok ellátását szolgáló önkormányzati vagyon kezelésére v onatkozik. Szemben a korábbi közbeszerzésekre vonatkozó nemzeti szabályozással, az új Kbt. szerint a törvény kiterjed a közfeladatot, közszolgáltatást ellátó szervezet és alapítója, államönkormányzat közötti jogviszonyra, hiszen a hatályos Kbt. csak a szo lgáltatás általános fogalmát ismeri, ami a fent említettek szerint azonos az uniós terminológiában az általános érdekű gazdasági szolgáltatással, amitől szintén az említettek alapján meg kell különböztetnünk az általános érdekű szolgáltatásokat, a közszolg áltatásokat. (18.20) Az önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatokat, tehát a közszolgáltatásokat elsősorban a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, továbbá a Fővárosi Önkormányzat vonatkozásában a 63/A. § hatá rozza meg több ágazati jogszabály mellett. Ezen közfeladataikat az önkormányzatok jellemzően intézményi vagy gazdasági társasági formában látják el a korábbi tanácsi struktúrákból megörökölt és azóta már gazdasági társaságokká átalakított állami vállalatok kal. Ilyen feladatokat például mint szennyvízkezelés, köztisztaság, a zöld felületek karbantartása, az egészségügyi ellátórendszer működtetése vagy az utak fenntartása. Jelen helyzetben a Kbt. hatályos rendelkezései nem mondják ki kétséget kizáróan, hogy a törvény előírásait ezekre a beszerzésekre nem kell alkalmazni, azaz nincs olyan pontosan meghatározott esetkör, amelyet a jogalkotó kivett volna a törvény hatálya alól. Természetesen ezen gazdálkodó szervezetek eddig is, ezután is közbeszerzési eljárások során ajánlatkérőként járnak el a közszolgáltatási, illetve a közérdekű szükségletek kielégítését szolgáló, a Kbt. hatálya alá tartozó szerződések során. Az Ötv. 9. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat jogi személy, az önkormányzati feladat- és hatáskör ök a képviselőtestületet illetik meg. Emellett az Ötv. határozza meg az önkormányzati feladatok ellátásának hatásköri szabályait, a hatáskörök átruházásának lehetőségét és korlátait. Az önkormányzatok által ellátandó közszolgáltatások tekintetében az Ötv. 9. § (4) bekezdése kiemeli, hogy a képviselőtestület a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások céljából önkormányzati intézményt, vállalatot, más szervezetet - a továbbiakban együtt: intézményt - alapíthat, kinevezi a vezetőiket. 1993. december 31. napjá t követően vállalat már nem létesíthető, gazdasági vállalkozás céljára a képviselőtestület gazdasági társaságot alapíthat vagy szövetkezet alapítását kezdeményezheti. Tekintettel arra, hogy az önkormányzatok széles körű autonómiával rendelkeznek a tekinte tben, hogy feladataikat milyen szervezeti keretek között látják el, indokolt beszerzéseik során is ezt az önállóságot egyértelmű rendelkezéssel biztosítani részükre. Mivel a jelenleg hatályos szabályozás e tekintetben nem tartalmaz egyértelmű rendelkezést, ez a jogalkalmazás során jogbizonytalanságot okozhat, illetve már okozott is, eddig csak nem kötelező erejű jogértelmezések láttak napvilágot. Ez pedig nem felel meg a jogbiztonság alapvető követelményének, tekintettel arra, hogy kötelező erő hiányában cs upán az eseti jogalkalmazótól függ, figyelembe veszie az adott értelmezést. A törvénymódosítás célja, hogy tiszta és egyértelmű helyzetet teremtsen. Lehetőséget kívánunk nyújtani az önkormányzatoknak arra, hogy maguk döntsék el, milyen formában, intézmény i keretek között kívánják az uniós terminológia szerint általános érdekű szolgáltatásaikat - a hazai terminológia szerint közszolgáltatásaikat - ellátni vagy elláttatni. Annak természetesen nincs akadálya, hogy állami szerv és helyi önkormányzat úgy döntsö n, hogy az új közbeszerzési törvény hatályát magára nézve adott esetben kötelezőnek ismeri el, de ehhez az állami szerv, illetve az önkormányzat kifejezetten ilyen tartalmú döntése szükséges. Tisztelettel felhívnám az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a be adott törvénymódosítással mind a fővárosi jegyzők egyesülete, mind a Fővárosi Közgyűlés egyetértett. Ez utóbbi - élve felterjesztési