Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - Személyi ügy: - A lakásszövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - VINCZE LÁSZLÓ jegyző:
1685 Felhívom a figyelmüket, hogy az előterjesztés elfogadásához is a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlé st, elfogadjae a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot, annak módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 312 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 1 t artózkodás mellett elfogadta. Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről ELNÖK (Harrach Péter) : Az előterjesztő indítványozta, hogy a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. tö rvény módosításáról szóló korábban elfogadott törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosítását kezdeményező törvény sürgős kihirdetésére sor kerüljön . Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárule ahhoz, hogy az Országgyűl és elnöke a két törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 325 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a sürgős kihirdetés kezdeményezéséhez hozzájárult. Személyi ügy: ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása . Az Országgyűlés elnökének indítványát H/12271. számon kapták kézhez. Ebben Zuschlag János két megüresedett bizottsági helyére Keller Lászlót az egész ségügyi bizottság, valamint az ifjúsági és sportbizottság, Szűcs Lajos helyett pedig Lázár Jánost a szociális bizottság tagjává jelöli ki. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlé s a személyi javaslatot 321 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk. Munkánk folytatása előtt 3 perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő hagyj a el a termet.) Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy foglaljanak helyet azok, akik a teremben kívánnak maradni. A lakásszövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik a lakássz övetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/10284. számon, a gazdasági bizottság ajánlását pedig T/10284/82. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a Házszabály rendelkezéseire figyelemmel, a törvényjavaslat fejezeti rendj ét követve, a részletes vitát négy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Felkérem Vincze László jegyző urat, ismertesse a vitaegységeket. VINCZE LÁSZLÓ jegyző :