Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hol tart a felkészülés az uniós területalapú támogatások kifizetésével kapcsolatban?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1656 meg lehet ejteni, mégpedig elsősorban azok számára lehet megkezdeni a folyósítást, azon kérelmek esetében, ahol az ellenőrzések már megtörténtek. Mint tudjuk, a támogatásokhoz való kérelem benyújtási határ idejét meghosszabbította a Vidékfejlesztési Hivatal, hogy pontosan, precízen minden gazdálkodó annak rendje és módja szerint ki tudja tölteni, hogy ne kelljen hiánypótlás, vagy ne legyen zavar a kifizetésnél. Ezt nagyon sokan megtették egyébként: 210 ezer gazdálkodó, aki regisztráltatta magát, mintegy 4,3 millió hektár területre igényelte a területalapú támogatást. Ezt azért jó hallani így, gazdaként is egy kicsit, mert voltak olyan híresztelések, hogy na, majd nem lesz 4,3 millió hektár föld, nem fogják ig énybe venni a gazdálkodók, nem tudják időben benyújtani a kérelmeket, nem fogják megkapni, hogy és mint lesz a finanszírozás. És ha hozzáteszem azt, hogy május hónapban 8 ezer forintot kaptak a gazdálkodók, a májusi vetésekhez jól jött, a második ütem, a 1 517 ezer forint körüli hektáronként október végétől kezdődik, és folyamatosan megy, ez pedig a betakarításhoz, az őszi betakarításhoz fontos, akkor úgy gondolom, hogy a gazdálkodók a kormánnyal való elvárásuknak megfelelően jól fognak járni. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Képviselő úr, öné a szó viszontválaszra. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Én azt gondolom, hogy ez olyan szempontból is fontos, hogy a téli beszerzések, egyéb ily en jellegű kiadások megnyugtatóan rendeződhetnek ezáltal. Viszont én azt is szeretném azért felvetni, hogy azok a problémák, amelyek felmerültek itt a kifizetések visszaellenőrzése kapcsán, felvetik azt a dolgot, hogy egyéves működés után az MVH tevékenysé gét biztosan felül kell vizsgálnunk, és a bejött problémák megoldásához kell igazítanunk. Én azt gondolom, hogy közelebb kell vinni a termelőkhöz ezt a tevékenységet, és én azt várom, meg azt várjuk a minisztériumtól, hiszen erről elég sokat beszéltünk, ho gy ebben partner legyen, hogy ezek a problémák a jövőben már ne jelentkezzenek. Nyilván egy tanulóév mindig okoz nehézségeket mind a gazdáknak, mind a kifizető ügynökségnek, de azon kell lennünk, hogy ezeket a tapasztalatokat leszűrve ezek a problémák jövő re már ne jelentkezzenek, és még zökkenőmentesebben, még hamarabb, még gyorsabban kerülhessenek ezek a források a gazdákhoz. Köszönöm szépen a választ. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontvá lasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Köszönöm a javaslatát. Valóban, mint tudjuk, 20002001 helyett 2002 n yarán, őszén állt hozzá a kormány, hogy az előző kéthárom éves mulasztást bepótolva az intézményrendszert felállítsa és működőképessé tegye. Nyilván az ilyen gyors, akkreditációt is magában foglaló intézménykiépítésnek lehetnek fogyatékosságai, ami ki fog jönni a mostani kifizetési gyakorlat kapcsán. Úgy gondolom, hogy mivel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium most dolgozik azon, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az intézményrendszert, az egész hivatali rendszert, a földművelésügyi és vidékfejle sztési hivatalokat, a földhivatalokat és ennek megfelelően a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalokat, hogy a forrásokat minél gyorsabban, minél kevesebb áttétellel a gazdálkodókhoz, a vidéki termelőkhöz juttassák, ezt a javaslatát az átépítésnél, ill etve az átszervezésnél figyelembe fogjuk venni. Köszönöm a javaslatait.