Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - FARKAS IMRE (MSZP), - a napirendi pont előadója:
1581 Fidesz, és Fülöp István, MDF, képviselők önálló indítványát H/10683. számon, a gazdasági bizottság ajánlását pedig H/10683/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. FARKAS IMRE (MSZP), a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Államtitkár Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Ritka pillanat, amikor az Országgyűlés önálló napirendként foglalkozik a könnyűiparral. Most ennek vagyunk a részesei. Képviselői indítványunkat országgyűlési határozat formájában terjesztettük elő, melyben intézkedéseket kérü nk a kormánytól. Lépésünket a textil, ruházati, bőr- és cipőipar súlyos helyzetével indokoljuk. Természetesen segélykiáltásként interpelláció, kérdés formájában az Országgyűlésben korábban is felfelbukkant ilyen ügy. Ezek általában egyedi esetek voltak, melyekre azonnali intézkedéseket kértünk - váltakozó sikerrel. A könnyűipar folyamatos leépülése, gyorsabb vagy lassúbb térvesztése szerintünk átfogóbb kezelést kíván. Már csak azért is, mert minden csapás ellenére a ruházati ipar iparon belüli súlya, külö nösen a foglalkoztatásban betöltött szerepe még mindig jelentős. Ez utóbbi megállapítást egyébként senki sem vitatta, de átfogó intézkedésekre máig nem került sor. Hogyan történhetett ez? A munkáltatók és munkavállalók szakmai, érdekképviseleti szervei év ek, sőt mondhatjuk, évtizedek óta hallatják szavukat, nem csak beszéltek, hanem tanulmányok sokaságát készítették el, amelyekben megoldást segítő javaslatokat is felvetettek. Nem hiányzott feléjük a biztatás sem, az illetékes minisztériumok - kormányoktól függetlenül - segítséget ígértek. Mivel indult el a munka? Természetesen újabb vizsgálódással, elemzéssel. Sok jó tanulmány készült el, kiválóan bemutatva a könnyűipar tündöklését és még részletesebben hanyatlását. A megállapítások ezekben vitathatatlanok. Például: a ruházati ipar több száz éves hagyományokra visszatekintő ágazat. Gondjai már a nyolcvanas években megjelentek, az első nagy csapás azonban a keleti piacok elvesztése volt. Térvesztése azóta is folytatódik. A ruházati ipar iparon belüli részesed ése egyre csökken. A termelést tekintve 1995ben 4,7 százalékot, 2002ben már csak 3,2 százalékot képviselt. Az export részaránya 1995ben 8,2 százalék volt, 2002ben már csak ennek fele. A foglalkoztatottság viszont 1995ben 15,2 százalék volt az iparon b elül, de még 2002ben is elérte a 13,8 százalékot. És jönnek azok a megállapítások, amiket szintén rendre olvashatunk. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az export akár 80 milliárd forinttal is csökkenhet, a társassági adóbevétel egymilliárd forinttal le het alacsonyabb. (16.20) És a foglalkoztatásra vetítve a dolgokat: további 3040 ezer fő válhat munkanélkülivé, ami 14 milliárd forinttal terhelheti meg a Munkaerőpiaci Alapot. A társadalombiztosítási járulék és a személyi jövedelemadóbefizetések 12 mill iárd forinttal is csökkenhetnek. Mi vezetett ide? A válasz általában összecseng, és ezek a gondolatok variálódnak: a keleti piacok elvesztésén túl az import szinte korlátlan beözönlése, a munkaerőköltségek növekedése, a máshol jellemző feketemunka és feket ekereskedelem, a forint erősödése, a fejlesztések elmaradása s a többi, ezekből számos kérdés kifejthető. A szükséges intézkedések felsorolása minden tanulmánynak a leggyengébb része. A szakmától érkezők vitatják, az uniós előírásokra és a költségvetési ki adásokra való hivatkozás pedig kiirtja a még fennmaradó elképzeléseket. Az eredmény néhány eseti, felszínes, alig érezhető hatású lépés, és ez az igazi baj. Egy korábbi cégvezető így fogalmazott, amit többször hallottam tőle, és azt hiszem, erre a helyzetr e kifejezetten igaz: semmit sem ér a jó diagnózis, ha nem követi terápia.
