Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1384 párbeszédet szeretnénk önökkel is, tisztelt kormánypárti képviselők. (Kovács Tibor: Halljuk a javaslatot!) Tisztelt Képviselőtársaim! Egy régi amerikai mondás szerint az életben két biztos dolog van, a halál és az adó - nyilván fordított sorrendben. Biztos van igazság ebben a mondatban, hiszen az emberiség története összekapcsolódik az adókkal, az adók fizetésével. Mióta szervezett keretek között élünk, adót vonnak el tőlünk, és sokszor feltesszük a kérdést: sok vagy kevés az adó? Régen cseréptáblák összetörése volt a reakció, manapság békésebben próbáljuk keresni a megoldást vagy a választ itt a Parlament falai között. Kétségtelen tény, hogy amikor a 2005ös adómódosításokat a kezünkbe vesszük, és visszatekintün k az elmúlt két évre, joggal lenne okunk háborogni, hiszen az elmúlt két év gazdaságpolitikai lépései rontották Magyarország versenyképességét, növelték a hazai vállalkozások terheit, csökkentették ezzel a fejlesztési lehetőségeket, a munkahelyteremtés esé lyeit, növelték az emberek adóterheit, függetlenül attól, hogy az adózó magánszemély vagy általános iskolai tanító, kórházi ápoló, vagy éppen jövedelemadót már nem fizető nyugdíjas. A 2005ös adótörvénymódosítások ebből a szempontból sajnos nem hoznak vál tozást. Ez az adótörvényjavaslat növeli az adóterheket, igazságtalan a legszegényebbekkel szemben, hátrányosan érinti a gyermekes családokat, bünteti a hazai vállalkozásokat, és rontja az ország versenyképességét. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy va n!) A miniszter úr azzal kezdte az expozéját, hogy a kormány most teszi le a névjegyét az adófizetők asztalára, ezzel az adótörvénymódosítással. Tisztelt Miniszter Úr! Ez a kormány már két esztendeje letette a névjegyét a hazai vállalkozások, a magyar emb erek asztalára. Igaz, ez a névjegy kicsit össze van firkálva: Medgyessy Péter nevét valaki lehúzta, és tollal Gyurcsány Ferencét írta rá. Egy dolog azonban változatlan: ez pedig a piros betűkkel ráírt adóemelés. Adóemelés, ami 20032004 után, úgy tűnik, 20 05öt is jellemezni fogja. Talán kevesen emlékeznek már erre, ezért csak idézzük fel néhány mondatban, mi is jellemezte az előző esztendőket. A Bokroscsomag óta nem volt olyan adótehernövekedés, mint ebben az esztendőben, 2004ben - stagnáló bérek, megsz űnő munkahelyek, emelkedő adók, csökkenő értékű nyugdíjak jellemezték a 20032004es adómódosításokat. Elmondtuk - beigazolódott , hogy a nyugdíjasoktól ebben az esztendőben egyhavi nyugdíjat vesznek el a megemelt adók miatt, a megemelt fűtés, élelmiszer, villany- és gyógyszerárak következtében. Nézzünk néhány rövid emlékeztetőt, mi is volt az elmúlt két esztendőben. A járulékoknál: az egészségügyi járulék 3ról 4 százalékos mértékre növelése, amely a munkavállalókat sújtotta első sorban, valamint a minimálbérből élőket, drágította a munkaerőt, és csökkentette a versenyképességet. A nyugdíjjárulék és a magánnyugdíjpénztári tagdíj adókedvezménye megszűnt, eddig a kötelező résznél a járulék 25 százalékát visszakaptuk adókedvezmény fo rmájában, ebben az esztendőben most már semmit. A megvonás miatt körülbelül 2 százalékkal csökkent mindenkinek a bruttó fizetése. Egy fizikai dolgozó átlagosan 23 ezer forintot veszít ebben az esztendőben e miatt a kedvezőtlen módosítás miatt, egy szellemi átlagkeresetűnél pedig ez eléri az 50 ezer forintot. A lakáshitelek adókedvezménye radikálisan a felére csökkent. 240 ezer forintról 120 ezer forintra csökkent a visszaigényelhető összeg. Időkorlát is belépett, eddig a hitel teljes időtartamára járt, ettő l az esztendőtől kezdve csak öt esztendő. A kormány a kispénzű adósoktól majd 2 millió forintot vett el az adómódosítások kapcsán. Az eddigi maximális adójóváírást már igénybe tudta venni a bruttó 95 ezer forintot kereső házaspár is, 2004ben már ők is ele snek körülbelül 120 ezer forinttól. Módosult az életbiztosítások hozamának szabálya is, adókötelessé vált, ez lényegében nem ösztönözte a hosszú távú megtakarításokat. Megszűnt a befektetési adóhitel - 22 ezer embert érint negatívan ez az intézkedés. Az ál talános forgalmi adó módosításairól hosszan beszéltünk a tavalyi módosításoknál. Drágultak a gyógyszerek, drágultak a tankönyvek, 12ről 15 százalékra nőtt a kedvezményes kulcs,