Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1354 kérdéseket tettük fel. Igazságosnak tartjáke az előterjesztők és a kormánypárti ké pviselők azt, hogy a 2005ös adótörvényben a 800 ezer forint alatti jövedelműek egyetlen forint támogatást, adókedvezményt nem kapnak, holott a Gyurcsánykormány programja azt mondja, hogy a szükségben élőket, a rászorultakat kell támogatni? 2003ban 800 e zer forint alatt 1 millió 585 ezer ember keresett, 600 ezer forint alatt pedig 1 millió 112 ezer ember. (10.20) Kérdezzük tehát most is, mert a bizottság ülésén nem kaptunk rá választ, hogy nekik mit fog nyújtani a Gyurcsánykormány az ígérete szerint. Iga zságose az az adótörvény, amikor az átlagjövedelemmel rendelkezők jövedelmük egy jó részével a legmagasabb kulcsban adóznak, 38 százalékkal - 1,5 millió forint fölött, tisztelt pénzügyminiszter úr, úgy tudom, 2005től 38 százalék az adókulcs. Kérdezem önt ől, hogy jövőre 125 ezer forint lesze az átlagjövedelem (Kuncze Gábor: Nem rémlik, hogy mi volt alattatok? Semmi emlék? - Babák Mihály Kuncze Gábor felé: Tessék szólni majd később! - Kuncze Gábor: Az lesz a vége!) , mert tudomásunk szerint 150 ezer forintn ál is magasabb lesz. Meg kell nézni a kormányprogramot, el kell olvasni, és abban az van, hogy megszüntetjük, az átlagjövedelmek nem fognak a legmagasabb adókulccsal adózni majd a jövőben. Fő cél az élőmunkatehercsökkenés. Kérdezem önöket, valóságos élő munkatehercsökkenése az, amikor 2005. november 1jétől fogják csökkenteni majd az egészségügyi hozzájárulást. (Kuncze Gábor: Amit a duplájára emeltetek, ezt így kell mondani!) Csak azért nem december 1jétől történt a csökkentés, mert azt már a következő évben, januárban kellett volna megfizetni, és akkor el lehetne mondani, hogy 2005ben nem történt semmi, de így történni fog: egy hónapban minimális csökkentés fog hatályba lépni. Egyébként szerintem felelős miniszter ilyet nem terjeszt a parlament elé, h ogy november 1jétől változtat, csak hogy el lehessen mondani, hogy változik, de valójában nem változik az élőmunkateher. Kérdezzük azt is, hogy élőmunkatehercsökkenést jelente a vállalkozói járulék bevezetése, mert 2005től az egyéni vállalkozók és a tá rsas vállalkozások tagjai jövedelmük után plusz 4 százalék adót fognak fizetni. Ez a Pénzügyminisztérium elmondása szerint 550 ezer vállalkozót fog érinteni. Továbbra is szeretnénk kérdezni azt, hogy befektetésösztönző intézkedése az, amikor az osztalékad ót 20ról 25 százalékra, a külön adózó jövedelmeket, illetve az ingatlanbérbeadást 20ról 25 százalékra fogja emelni a kormány, vagy egyszerűen hogyan értékelik majd a képviselők, amikor az árfolyamnyereségadót - 2003. január 1jétől bevezették - 2005. j anuár 1jétől el fogják törölni. Csak politikai szempontból mondják el a véleményüket, hogy miért gondolkodtak 2002ben így, miért gondolkodnak máshogy erről a kérdésről, és még azt mondják el, hogy ebben mi a befektetésösztönzés, mert valójában erre lenné nk mi kíváncsiak. Aztán azt is szeretném megkérdezni, hogy az adókedvezmények szűkítésével hogyan fogják majd a befektetést ösztönözni, például a magánnyugdíjpénztári kedvezmény igénybevételét, amit majd számlán kell tartani, és egyszer, majd ha jogosult lesz rá az illető, akkor fogja fölvenni. Mi ebben a befektetésösztönzés? - mert erre sem kaptunk választ a bizottsági ülésen. Az adminisztrációs terhek egyszerűsítését egyszerűen mosolyt keltőnek tartjuk. Egyébként az SZDSZes Kóródi Mária is elmondta a bi zottsági ülésen, hogy ő sem ért vele egyet, hogy az adminisztráció csökken; a személyi jövedelemadó rendszere lényegesen bonyolultabb lesz az új adók bevezetésével, a vállalkozói járulékkal, a mobiltelefonadó bevezetésével lényegesen bonyolultabb lesz tov ábbra is az adórendszer. Összességében azt tudjuk mondani és azt mondtuk ki a bizottság ülésén: sem méltányosság, sem igazságosság nincs az adórendszerben, egyszerűen a régi módszerek maradnak, csak a technika változik. Az, amit a Gyurcsánykormány az egyi k kezével ad, hangzatosan, többször elmondva a parlamentben, a televízióban, azt a másik kezével elveszi.