Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - az oktatási miniszterhez - “Miért nem tekinti a tárca önálló képzési területnek a gyógypedagógiai képzést?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
1210 változott 2002 és 2003 között. Tehát egy olyan finanszírozási rendszer alakult ki, amelyben a képzési normatíva mellett tudományos normatíva, gyakorlati normatíva is rendelkezésre áll. Ennek az összege a gyógypedagógia esetében is megfelel a korábbi normatív finanszírozásnak. Hogy konkrét számokat mondjak: a korábbi támogatás 588 ezer forint volt, és ehhez 120 ezer forint gyakorlati képzési normatíva járult, jelenleg pedig 480 ezer forint a képzési normatíva, amelyhez 50 ezer forint gyakorlati normatíva járul. De ezen felül oktatónként 750 ezer forint tudományos támogatás, valamint minősített oktatónként további 750 ezer forint támogatás áll rendelkezésre, és ezen kívül oktatónként 200 ezer forint és hallgatónként 300 ezer forint fenntartási tá mogatás is rendelkezésre áll. Miután az összes összeg, amit feloszt ez a kormányrendelet, azonos, és az egyes intézmények esetében is a támogatás 2004. évre nem csökkent 2003. évhez képest, ezért ha mégis feszültség keletkezett a gyógypedagógusképzés eset én, akkor ez belső, az intézményen belüli problémára vezethető vissza. Az, hogy 2005. évben milyen finanszírozása lesz a felsőoktatási intézményeknek, a tisztelt Ház döntésén és az ezt követő kormánydöntésen múlik majd. Arra fogunk törekedni, hogy ez a kor mánydöntés figyelembe vegye ezeket a fajta speciális igényeket is. Ami az önálló képzési területet illeti: az új felsőoktatási rendszerben viszonylag kevés képzési terület van, és nem kétséges, hogy a gyógypedagógia a pedagógusképzési terület része. Azonba n az ön interpellációjában felvetett kérdés inkább arra irányult, hogy megmarade önálló képzési irányként ez a képzés. Azt kell mondanom, hogy igen, az alapszakok között szerepel a gyógypedagógusképzés. Tehát a gyógypedagógusképzés önálló alapszakként a továbbiakban is megmarad. Köszönöm szépen, és kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Mielőtt megadnám a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, és arra kérném, tájékoztassa a rról a Házat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát, engedjék meg, hogy kívánjak önöknek további jó munkát a mai napra és a heti ülésnapokra, és átadjam az elnöklést Deutsch Tamás alelnök úrnak. Jó munkát, a viszontlátásra! (Szórványos taps az MSZP s oraiból.) (Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, egyszerűen azért, mert hiába volt a törekvésük, de az előrejelzések szerint a szaktárcánál nem változott reálértékben a gyógypedagógia munkájának támogatása. Azt sem tudom elfogadni, hogy az aggályom nem elfogadható, hiszen a gyógypedagógiát a vonatkozó jogszabályokban önálló képzési terület ként kell megnevezni, ezt kívánjuk, ezt akarjuk. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola főigazgatója közlése szerint a bolognai folyamathoz kapcsolódó szakátalakítás után a jelen állapotok szerint pedagógiai szakterületre lehetne jelentkezni, önál lóan gyógypedagógusképzésre viszont nem. Kérem ezt is majd a későbbiekben megvizsgálni. Nem tudom elfogadni a válaszát. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Köszöntöm kedves képviselőtársaimat. Az interpelláló képviselő nem f ogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem, hogy az Országgyűlés elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)