Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 7 (162. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár:
112 Természetesen ebben az évben új problémák is jelentkeznek, amelyekre valamilyen válaszokat kell találnunk. Még ma is kétséges az, sikerüle a pedagógusoknak a 6 száza lékos béremelést elérni. Nagyon fontos segítséget adott ugyan a költségvetés ehhez, de a bizonytalanság jelen van. Éppen ezért szeretnénk, ha a következő évtől a béremelés, amely reálértékben is bérnövekményt tartalmaz, beépülne az illetménytáblába. Ugyaní gy gondot jelent egykét felsőoktatási intézmény körében a finanszírozási problémák köre. Őszintén reméljük, hogy a kormány és az intézmény vezetése megoldást talál e problémára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy az okt atók a bérükhöz, a hallgatók pedig az ösztöndíjaikhoz hozzájuthassanak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván válaszolni. Szabados Tamás államtitkár ú rnak adom meg a szót. SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Nagyon fontos napirend előtti felszólalásához szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Azt hiszem, nincs itt a Házban olyan képviselő, nincs olyan frakció, nincs ebben az országban olyan polgár, aki az oktatást - ezen belül a közoktatást, másfél millió fiatal tanulásának színhelyét - ne tartaná nagyon fontos, kiemelt feladatnak. (9.20) Úgy gondoljuk, a kormányprogram is erről szólt, hogy az oktatás az esélyteremtés, az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének fontos, ha nem a legfontosabb eszköze. Ma még távolról sem mondhatjuk el azt, hogy Magyarországon minden magyar, a közoktatásban és talán mondhatni, a felsőoktatásban va gy a szakképzésben részt vevő hallgató vagy tanuló azonos minőségű, azonos színvonalú oktatást kap. El kell azt mondani, hogy Magyarországon iskola és iskola között, régió és régió között óriási különbségek vannak. Az a feladatunk, hogy azokkal az intézked ésekkel, amelyekről a képviselő úr is beszélt, ezeket a nagy különbségeket csökkentsük, hiszen minden magyar polgárnak, minden magyar gyereknek állampolgári joga az, hogy minőségi oktatásban részesüljön. Ezt a célt szolgálja az ön által is említett felülvi zsgált Nemzeti alaptanterv bevezetése az első osztályban. Nagy volt a csábítás, hogy ne csak első osztályban, felmenő rendszerben vezessük be - volt erre már precedens az elmúlt években , de úgy gondoltuk, pont a nyugalom, a kiszámíthatóság érdekében, hog y első osztályban vezetjük be és felmenő rendszerben, hogy fel tudjanak rá készülni a pedagógusok, a szülők, a gyerekek, az intézmények, és úgy gondolom, ma ebben már igazi szakmai vita nincsen. Áttörést akarunk abban is elérni, hogy az a tarthatatlan álla pot, ami Magyarországon van a nyelvtudás kapcsán, hogy a felnőtt lakosságnak, az egész lakosságnak körülbelül 10, a fiatal korosztálynak körülbelül 2022 százaléka beszél idegen nyelven, európai uniós csatlakozásunk után nem tartható tovább. Ezért az az év enkénti több ezer, idén 12 ezer gyerek, aki intenzíven, heti 1116 órában fog nyelvet tanulni, reményeink szerint növelni fogja a nyelvtudók számát. Ezt az évet egy kísérleti évnek tekintjük, és a jövő évben még többet, akár megkétszerezve vagy megháromszo rozva ezek számát fogjuk ezt folytatni. Igenigen nagy haladást értünk el az ön által is említett tankönyvtámogatás terén. Közel megháromszoroztuk azt az összeget, amelyet költségvetési pénzekből ingyenes tankönyvellátásra fordítunk, de ez a következő megg ondolásra is készteti a gondolkodó embert. Képviselő úr is elmondta, hogy ez közel 700 ezer gyereket érint. Gondolják meg, képviselőtársaim, hogy Magyarországon 700 ezer tanuló, közel a magyar tanulók fele így vagy úgy rászorult. Ezért ez egy kicsit tovább is visz a gondolkodásban: igenis Magyarországon nem az alanyi jogon való támogatásoknak, hanem a rászorultság miatt való támogatásoknak jött el az ideje. Ez az igazi baloldali, szociáldemokrata program, amit vállalnunk kell.