Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Személyi ügyek: - A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája
222 Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 támogató szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvények sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól. Személyi ügyek: ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslatok megtárgyalása . Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően szemé lyi javaslatot terjesztett elő H/11048. számon. Felkérem a jegyzőt, ismertesse a személyi javaslatot. BALOGH LÁSZLÓ jegyző : A Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnökétől. Az Országgyűlés a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságba dr. Őry Csaba korábban m egüresedett helyére Bernáth Ildikót, az ifjúsági és sportbizottságba Gyürk András korábban megüresedett helyére Szijjártó Pétert, a mezőgazdasági bizottságba Glattfelder Béla korábban megüresedett helyére Lengyel Zoltánt a bizottság alelnökévé; az egészség ügyi bizottságba dr. Surján László korábban megüresedett helyére Horváthné Stukics Erzsébetet; az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságba Kósáné dr. Kovács Magda korábban megüresedett helyére Bán Imrét; az európai integrációs ügyek bizottságába B ebes István helyett Nógrádi Zoltánt, dr. Gurmai Zita korábban megüresedett helyére Szűcs Erikát, Hegyi Gyula korábban megüresedett helyére Csige Tamást, Rácz Róbert helyett Manninger Jenőt; a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságba Bernáth Ildikó helyett Németh Szilárdot; a gazdasági bizottságba Lengyel Zoltán helyett Rácz Róbertet; az ifjúsági és sportbizottságba Szijjártó Péter helyett Erdős Norbertet; a környezetvédelmi bizottságba Herczog Edit korábban megüresedett helyére Kapás Zsoltot; Manninger Jenő helyett Koncz Ferencet; a kulturális és sajtóbizottságba Erdős Norbert helyett Wintermantel Zsoltot; a külügyi bizottságba dr. Gurmai Zita korábban megüresedett helyére Kapás Zsoltot, Fazakas Szabolcs korábban megüresedett helyére Szűcs Erikát, Herczog Ed it korábban megüresedett helyére dr. Garai Istvánt, dr. Tabajdi Csaba korábban megüresedett helyére Bán Imrét; a számvevőszéki bizottságba Kósa Lajos helyett Rogán Antalt; a szociális és családügyi bizottságba Kósáné dr. Kovács Magda korábban megüresedett helyére dr. Garai Istvánt, Pálfi István korábban megüresedett helyére Tasó Lászlót; a területfejlesztési bizottságba Nógrádi Zoltán helyett Bebes Istvánt a bizottság tagjává jelölték a frakciók. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Ké rdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a H/11048. számon előterjesztett személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 303 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a személyi javaslatot elfogadta. Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tisztségviselőknek és tagoknak eredményes munkát kívánjak. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Most kétperces technikai szünetet rende lek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő távozik az ülésteremből.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája