Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - “Ki hagyta, hogy lerombolják Bálint Sándor szülőházát?” címmel - ELNÖK (Mandur László):
179 Képviselő úr, nagyon fontosnak tartom, hogy a közszereplők, az országgyűlési képviselők közmegítélése mil yen a magyar közéletben, és azt gondolom, ezért nagyon helyes, hogy a közvélemény érzékenyen figyel minden olyan megszólalásra, amelyik e tekintetben történik, és az is nagyon helyes, ha azokat az eljárásokat, amelyek ezzel kapcsolatban a büntetőeljárásban kell, hogy folyjanak, mindenki segíti. (13.10) Nos, amiről tudomásunk van valamennyiünknek, az az, hogy egy országgyűlési képviselő ellen folyik büntetőeljárás, Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő ellen, akit eredetileg a rendőrség szakmai áll áspontja szerint csalással kellett volna meggyanúsítani, az ügyészség kifejezetten szakmai álláspontja alapján ez okirathamisítássá szelídült. Tehát erről van tudomásunk. Szeretném elmondani önnek és a közvéleménynek is, hogy az ön által feltett kérdésre a mai napig sem az ORFK bűnügyi főigazgatóságán, sem a Budapesti Rendőrfőkapitányságon feljelentés, valamint ilyen ügyre vonatkozó adat, információ nem keletkezett, büntetőeljárás nem folyik. Egyéb tudomásom nincsen. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ so raiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon! ROGÁN ANTAL (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! Én is azt gondolom, hogy a közéleti szereplők megítélése nagyon fontos dol og. Így teljesen természetes, hogy a közszereplőnek adott esetben meg kell válogatnia a szavait. De azt gondolom, hogy a legjelentősebb közszereplő Magyarországon a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és 14 esztendeje először fordult elő, hogy a Magyar Köz társaság hivatalban lévő miniszterelnöke a koalíciós partneréről, akivel együtt kormányoz, azt mondta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Tisztelt Miniszter Asszony! Innentől kezdve csak egy kérdés van, a többi blöff. Vajon azért kellett még aznap megbuknia a miniszterelnöknek, mert ezt a mondatot mondta? És ha ezt a mondatot mondta, akkor mire gondolt? Mi az, amit ő nem hajlandó vagy nem tud elmondani a nyilvánosság előtt, vagy mi az, amit ön leplez, miniszter asszony? Csak ennyi, és ez a nyilváno sság kérdése, nem az enyém. Erre kérném az őszinte és egyenes válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter asszonyt. Parancsoljon! DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Képviselő Úr! Medgyessy Péter miniszterelnök úr jogkövető miniszterelnök és jogkövető civil állampolgár. (Halász János: Nem véletlenül mondta ezt!) Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ha ő hivatalos személyként olyan dologról szerez tudomást, amiben lépnie kell, meg fogja tenni. Ezért az általam előbb elmondottak, azt gondolom, egyértelműek és világosak, és - képviselő úr persze majd minősíti - őszinték is. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Dr. Csapody Miklós (MDF) - a nemzeti kult urális örökség miniszteréhez - “Ki hagyta, hogy lerombolják Bálint Sándor szülőházát?” címmel ELNÖK (Mandur László) :