Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Bejelentés azonnali kérdés visszautasításáról
177 alatt álló cégek esetében a százszázalékos állami kezességvállalás és a százszázalékos kamattámogatás mellett ötéves futamidőre hitelt vehetnek fel az igazolt követelésük 50 százalékos mértékéig. Ezt az intézkedést pedig azért hoztuk, hogy a valóban önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került gazdálkodókon segítsünk, hogy t úl tudják élni ezt a krízist. Természetesen nem látjuk világosan - hisz a felszámoló kezében van a vállalat , hogy a felszámolás befejeztével mekkora vagyonnagyság marad meg annak érdekében, hogy a szállítói és a hitelezői követeléseket ki lehessen elégít eni. A banktól kapott információ szerint a gazdálkodók többsége élt ezzel a hitellehetőséggel, megkötötték a hitelszerződéseket, és közel 2 milliárd forint értékben jutnak hozzá ehhez a segítséghez a gazdálkodók. Képviselő úr, úgy gondolom, hogy a baromfii par jövőjét pedig alapvetően a piac határozza meg. Középtávon én optimista vagyok a gazdálkodók helyzetét illetően. Sajnos idő hiányában ezt nincs módom kifejteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépe n, miniszter úr. Megkérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. Parancsoljon! ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos nincs módomban elfogadni ezt a választ. Több problémát is okoz ez nekem. Az elsőt még Murp hy fogalmazta meg, aki azt mondta, hogy minden bonyolult kérdésre van egy egyszerű, rendszerint hamis válasz. Most ezt hallottuk öntől. Hogy miért? Azért, mert azok a pénzek, amelyekről ön beszélt, nem érkeztek meg a termelőkhöz, nincsenek ott a termelőkné l, tehát a támogatást nem kapták meg. Ez az egyik probléma. A másik az, hogy a kormány nem vonulhat ki ilyen látványosan a piacról, hiszen ez csődök százaitezreit vonhatja maga után. Csak az én választókerületemben, mondjuk, ha Nádudvart említem, a pulyka szektor leépítése miatt egyetlen falu négyszáz munkahelyet veszített el. Tehát az állam nem vonulhat ki, hiszen azok az emberek is ugyanúgy kenyeret akarnak enni, mint ön vagy bárki más itt a teremben. Miniszter úr, nem tudom tehát elfogadni a válaszát, és kérem, foglalkozzanak újra ezzel a kérdéssel, mert ez csődök tömegét fogja magában hordozni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Miután a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszá t, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 159 igen szavazattal, 126 nem ellenében elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! 13 óra 3 perc van, az interpell ációk végére értünk. Mielőtt kétperces technikai szünetet rendelek el, tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a nagyszünetet követően várhatóan háromnegyed 3kor folytatjuk a munkánkat, ami természetesen határozathozatalt is jelent majd nemsokára. Kér em, hogy így készüljenek. Kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! 13 óra 5 perc van, folytatjuk a munkánkat. Az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Bejelentés azonnali kérdés visszautasításáról