Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 29 (136. szám) - Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NÉMETH ZSOLT (MDF):
1922 koncepciótlanságot sugall, jól mutatja, hogy az önálló közlekedési tárca megszüntetése hibás lépés volt. Az állam nem jó tulajdonos - halljuk liberáliséktól gazdasági axiómaként a kinyilatkoztatást. A sommá s megállapításra egy legalább ennyire leegyszerűsített válasz adható: a maszek meg nem jó közszolgáltató. Hiszen itt elsősorban nem az állami vagyon megőrzéséről, a legnagyobb jövedelmet hozó vállalkozásról van szó, hanem közszolgáltatás biztosításáról, es élyegyenlőségről az ország egész területén, nemcsak Budapesten, a nagyvárosokban, hanem a legkisebb falvakban is, az Ormánságban, az Őrségben, a vasi Hegyháton. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény tárgyalásakor elsősorban azt mérlegeljü k, hogy elfogadása esetén a Volántársaságok privatizációját követően vajon hogyan változnak az utasok lehetőségei, azok közül is a jelenleg is leginkább kiszolgáltatottaké, a kistelepülésen élőké, akik a megszüntetett járatok miatt, a Volán és a MÁV rájuk kényszerített öncélú konkurenciaharca következtében rosszabb szolgáltatást kapnak már ma is, mint tizenöt évvel ezelőtt. A tervezet a járatok gazdaságosságát tekinti értékelendő paraméternek. Ott, ahol a falvak népessége csupán 2300 fő, az utasok száma i s csekély, a szolgáltatást igénybe vevő néhány fő kiszolgálása még gazdaságtalannak is tűnhet. De ezt a logikát nem szabad elfogadnunk, hiszen az a néhány fő százalékosan ugyanazt a számosságot, az utazási igény kielégítésének ugyanolyan megalapozottságát jelenti, mint egy nagyobb település esetén a félig megtöltött autóbusz. Egyfajta szolidaritási elvnek a közszolgáltatások terén egy demokratikus országban, ott, ahol az esélyegyenlőség ügyének minisztere van, működnie kellene. Ezért a járatok gazdaságosság a helyett megfelelő üzemméretben kell értékelni a gazdaságosságot. A jelenlegi megyei Volántársaságok gazdaságosságát is ki kell elemezni, és meg kell határozni a leghatékonyabb üzemméreteket. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a jelenlegi társaságokkal azono s. Van, ahol a két társaság összevonása is szükséges lehet - természetesen a vizsgálat után. Nem biztos, hogy nyereséges lesz, de valószínű, hogy hatékonyabb lesz a jelenleginél. A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja az autóbusszal végzett menetrend szeri nti személyszállítás privatizációját, sőt kifejezetten károsnak tekinti. Ennél elképesztőbb helyzetet csak az teremt, ha az erőltetett privatizáció során nem csupán földrajzilag körülhatárolt módon meghatározott hálózatra, hanem hálózatrészre, vonalcsoport ra, sőt vonalra is lehetővé válik pályázat benyújtása, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy a gazdaságos vonalat, hálózatrészt vagy vonalcsoportot megszerzők, kimazsolázva a nyereséges viszonylatokat, extraprofithoz jutnak, a többi hálózatszakasz pedig el lehetetlenül, hiszen eddig ezek tartották el a kevésbé kihasználtakat. (22.30) A törvénytervezet deklarált célja, hogy az Európai Unió közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó előírásaival összhangban levő szabályokat hozzon. Ennek értelmében, ha a közérd ek érvényesülése miatt szolgáltatót közszolgáltatási feladatra köteleznek, akkor ahhoz kötelező veszteségkiegyenlítés is járul. Ez alapján elfogadhatatlannak tartjuk, hogy nem tartalmazza a törvénytervezet a helyi önkormányzatok részére a helyi személyszál lításhoz szükséges kiegészítő normatív támogatás biztosítását, csupán a helyközi, távolsági személyszállítás ellátásához rendel forrást az állam. És ebből kifolyólag az állam csak a helyközi közlekedésben kívánja ellentételezni a szolgáltatónak az általa n yújtott utazási kedvezmények miatti bevételkiesést, a helyi közlekedésben nem. Álláspontunk szerint az államnak az általa külön jogszabályban elrendelt, általa nyújtott kedvezmény ellentételezéséről minden területen gondoskodni kell, úgy is mondhatnánk, ho gy aki húzatja a nótát, az fizesse is. Tisztelt Országgyűlés! Mint említettem, a Magyar Demokrata Fórum a törvénytervezet lényegét, célját jelentő privatizációt elutasítja, ezért nagyon nehezen tudjuk elképzelni a módosítások olyan körét, amely után a java slatra igennel tudnánk szavazni.