Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 2 (128. szám) - A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója:
832 hasznosítani az ország természeti és geopolitikai adottságait, ha belakják az ország egész térségét, és nem hagynak gazdátlanul és hasznosítatlanul területeket. Ebben a törekvésben az a nemzetpolitikai cél is jelen van, hogy az Európai Unión belüli szabad költözködés révén előbbutóbb benépesednek az eddig hasznosítatlan területek, azaz ha nem osztrákok élnek ezzel a lehetőséggel, akkor majd mások teszik meg ezt helyettük. Sajnos, ezt az egész ország területét hasznosítani szándékozó településfejlesztési stratégiát még nem tette magáévá a magyar településfejlesztés. Ez ny ilván majd egy másik vitának lesz a témája. Éppen ezért javasoltam - és befejezésül szeretném megerősíteni , hogy egy moratóriumot próbáljunk itt a parlamentben kormányzati javaslattal, kétharmados döntéssel megvalósítani, amelynek az a lényege, hogy óvod a- és iskolabezárási stopot hirdet meg két esztendőre. Ez a két esztendő elegendő arra, hogy a határozati javaslatokban is megfogalmazott törekvéseket valóban el lehessen érni, illetve fel lehessen dolgozni azokat az anyagokat, amelyeket a bizottság egy be lső vitára alkalmas egyetértésben megfogalmazott. A Magyar Demokrata Fórum több javaslatot ad be, és ettől teszi függővé, hogy végül is hogyan dönt, elfogadjae ezt a jelentést, vagy nem fogadja el. Mert igaza van Jauernik képviselőtársamnak, sajnos nem si került egy nyelven beszélni, egyelőre még nem minden területen beszélünk egy nyelven, ezért van egymás mellé illesztve ez a két jelentés. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általá nos vitát lezárom. Az országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat ál talános vitája a lezárásig. Simicskó István képviselő úr - a Fidesz képviselője - önálló indítványát H/3709. számon, a bizottságok ajánlását pedig H/3709/1. és 2. számokon kapták kézhez. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a határozati javasla t megtárgyalására a tegnapi napirend kiegészítésével nyílt meg a lehetőség. Az előterjesztő Simicskó István képviselő úr külföldi távolléte miatt nem tud részt venni a napirendi pont tárgyalásán. Az alkotmányügyi bizottság 1996. december 18i és az ügyrend i bizottság 65/19982002. számú állásfoglalása értelmében az előterjesztői felszólalási jog nem ruházható át. A Házszabály rendelkezése ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy az általános vitára ma sor kerülhessen. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat ér kezett, Simicskó István képviselő úrnak a részletes vitában alkalma lesz kifejteni majd az álláspontját. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megkezdenénk a vitát, javaslom, hogy a kormány képviselőjének felszólalására, valamint a bizottsági vélemények ismerteté sére és az egyes képviselői fölszólalásokra 55 perces időkeret álljon rendelkezésre. Megkérdezem, hogy a kormány részéről kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy senki. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orosz Sándornak, a mezőg azdasági bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó. DR. OROSZ SÁNDOR , a mezőgazdasági bizottság előadója :