Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 2 (128. szám) - A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
752 Fidesszel koalícióra lépni. Kaptunk egy koalíciós ajánlatot itt a parlamentben. Köszönjük szépen, képviselő úr, visszautasítjuk. Köszönöm szépen. (Derültség az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gusztos Péter következik. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem vagyok benne biztos, hogy a Magyar Szocialista Párt kapta ezt a koalíciós ajánlatot az el őbb (Derültség az MSZP soraiban.) , de abban biztos vagyok, hogy az SZDSZ válasza is hasonló rá, ha ez koalíciós ajánlat. Az adatvédelmi dologhoz még egyszer szeretném elmondani, hogy Sipos államtitkár úr azt mondta el a bizottsági ülésen, hogy előfordulhat nak olyan helyzetek, hogy az iskolában is és az iskolán kívül is meg lehet vásárolni ugyanazt a tankönyvet. Gondolom, a jogszabályban ezért szerepel valamifajta adatszolgáltatási kötelezettség, hogy ne lehessen ingyenesen juttatott tankönyvekkel nepperkedn i az iskolában. Én is azt gondolom, hogy érdemes ezt kizárni, de valószínűleg ehhez elég, mondjuk, egy diákigazolványszám és egy név, tehát minimálisra érdemes szűkíteni az adatoknak azt a körét, amit ilyenkor érdemes rögzíteni vagy egyáltalán szabad rögz íteni. Ami az ingyenes tankönyvről kibontakozó FideszMSZPvitát illeti a törvénymódosítás kapcsán: ehhez nagyon röviden annyit szeretnék hozzátenni, hogy sajátos ez a vita, mert a tankönyvpiac rendjéről és a közoktatási törvény módosításáról szóló vitában a Draskovicscsomagtól kezdve a Habsburg Közalapítványon át az ingyen tankönyvig már minden terítékre került. Én csak annyit szeretnék kérdezni még egyszer a fideszes képviselőktől - abból a pozícióból, hogy SZDSZes képviselőként rászorultsági alapon ért ek egyet az ingyenes tankönyvvel , hogy az előző kormányzati ciklusban a kormányprogram a tankönyvek ingyenességére vonatkozóan milyen rendelkezéseket, célkitűzéseket tartalmazott, illetve, hogy önmagában azt a dolgot, hogy aki rászorul az ingyenes tankön yvre, az ingyen megkapja a tankönyvet, nagyon egyszerűen egy jó vagy egy rossz dolognak tartják. Tehát azt, hogy ez a kormány eléri azt, hogy aki rászorul, ingyenesen kapjon tankönyvet, támogatandó dolognak tartjáke vagy sem? Köszönöm szépen. ELNÖK (Harra ch Péter) : Pósán Lászlóé a szó. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. TataiTóth András képviselőtársunk úgy fogalmazott a tankönyv apropóján, hogy aki igényt tartana rá, az kapja meg ingyen. Nos, szeretném felhívni a figyelmét, hogy ez gyakorlati lag azt jelenti, hogy akkor teljesen ingyenes lesz mindenki számára a tankönyv. Nézzük meg életszerűen a dolgot! Életszerűen ez körülbelül úgy nézne ki, hogy ha csak egy ilyen igénybejelentés kell, akkor mindenki ezzel fog élni. Hogy nem a levegőbe beszéle k, ezzel kapcsolatos komoly példákat lehet hozni; engedtessék meg, hogy utaljak erre. A kedvezményes lakáshitelek felvételében - csak szeretném megjegyezni - a kormány jó néhány tagja élen járt és jeleskedett. Akkor, amikor a gazdasági miniszter arra hivat kozott, hogy túl magas a minimálbér, és ez rontja a versenyképességet, ezzel párhuzamosan a kormány száz százalékkal felemelte a fizetését. Tehát ne legyen illúziónk: az emberi természet e tekintetben, azt gondolom, sokkal inkább abba az irányba fog hajlan i, hogy ha hozzá lehet jutni ingyenesen, kedvezményesen, akkor ezt fogják megtenni. Tehát TataiTóth András azt az álláspontot képviseli ezek szerint, hogy legyen ingyenes a tankönyv. Örülök neki, mert ezek szerint akkor a kormányfő korábban tett ígéreténe k a betartására kívánja sarkallni pártját és kormányát. Köszönöm szépen.