Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 2 (128. szám) - A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
748 Tisztelt képviselőtársaim, mi az oka ennek? Tisztelt képviselőtársaim, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy fogadják el itt az ellenzék észrevételeit, mert tökéletesen ugyanúgy fo gnak járni, mint ahogy a titoktartás ügyében jártak. Egy év múlva megdicsérhetjük önöket, hogy gyorsan reagáltak azokra a vitákra, amelyek már egyébként a beterjesztés pillanatában is látszottak, de szerintem sokkal jobb lenne, ha a módosítások során elker ülnénk, hogy az iskolából kiadjuk különböző tankönyves cégeknek az adatokat, a gyerekek személyes adatait. Ez szerintem egy skandalum, nem tartható, és probléma lesz belőle. Most mindenképpen szeretném ezt előre jelezni. (Tóth Imre: És mi lesz az Európai U nióban?!) Van még egykét ilyen apró észrevételünk. Bizottsági ülésen szóvá tettük, hogy az elmúlt időszakban az szerepelt a törvényben, ha jól emlékszem, hogy a tankönyvek árát egyik évről a másikra nem lehet az infláció feletti mértékben emelni. Most az szerepel a törvényben, hogy nem kell felvenni a tankönyvet a tankönyvjegyzékre, hogyha egyik évről a másikra aránytalanul nagy mértékben emelik meg a tankönyvek árát. Tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, hogy ez a megfogalmazás semmiféle garanciát nem je lent sem a szülők, sem a gyerekek számára. Mit jelent az, hogy aránytalanul nagy mértékben fogják megemelni a tankönyv árát? A másfélszeres vagy az 1,7szeres még arányos, a kétszeres már nem arányos? Tisztelt képviselőtársaim, ez a paragrafus olyan, mint ha bele sem írnánk. Kössük az inflációhoz, mondjuk azt, hogy aki az infláció másfélszeresével emeli, vagy valamilyen értelmes adatot azért még bele lehet írni, de hogy ha aránytalan mértékben emeli, akkor megtagadható, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy eg y gumiparagrafust ültettünk ide be. Ennek az értelmezhetetlen paragrafusnak semmilyen következménye nem lesz a tankönyvkiadók számára, és félő, hogy ennek következtében el fognak szaladni a tankönyvárak. Az utolsó felvetés, amit még itt, az általános vita keretében javasolnék megfontolásra - hátha találnánk olyan megoldást, amely a kormánypártok számára is elfogadható , hogy a törvény kimondja, hogy az iskola a felelős a tankönyvellátásért, és azt is kimondja a törvény, hogy egy gyermeknek egy évben, azt h iszem, két támogatott tankönyv is jár, tehát ha egyszer elveszti, akkor még jár neki egy ilyen támogatott tankönyv. Tisztelt képviselőtársaim, a bizottsági ülésen is felvetődött az a probléma, az a kérdés, hogy mit is jelent ez egész pontosan: ha a gyerek elveszti a tankönyvet, akkor az iskolából el kell küldeni a pedagógust, hogy megvásárolja neki? És ha a következő héten egy másik gyerek veszti el a tankönyvet, akkor a pedagógus megint szaladhat megvásárolni a tankönyvet? Ha a harmadik héten hétfőn egy új abb gyerek veszti el, csütörtökön meg egy másik gyerek, akkor az iskola a felelős azért, hogy a gyermekeknek legyen tankönyvük? Ez, azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy picit aggályos megfogalmazásnak tűnik. Nem tudom, hogy kellő alapossá ggal mérlegeltéke, ebben az esetben kimondhatóe, hogy az iskola a felelős a gyerekek tankönyvellátásáért. Lehet, hogy jó ez a megoldás, és önök végiggondolták ennek a következményeit, de első ránézésre ez egy kicsit aggályosnak tűnik. De én azt hiszem, h ogy ezek kis jelentőségű ügyek ahhoz képest, amivel kezdtem: az igazság pillanata elérkezett, a törvénytervezetből egyértelműen látszik, hogy nem lesz ingyenes tankönyv, ez a törvénytervezet nem arról szól. Kérném szocialista képviselőtársaimat, hogy állja nak fel, és ismerjék be a magyar társadalom, a parlament nyilvánossága előtt, hogy ebben a ciklusban már nem tervezik az ingyenes tankönyvellátás bevezetését. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Gusztos Péter tapsol.) ELNÖK (Harrach Péter) : TataiTóth András következik két percben. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mélyen Révész Máriusz úr szemébe nézek, és ismertetem vele a saját álláspontomat az ingyenes tankönyv kérdésében. Azt gondolom, arra kell