Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 1 (127. szám) - A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
610 fogyasztási adóhoz képest, tehát én azt gondolom, hogy inkább jótékony hatása lesz a gépjárművekre, mint hogy az áremelést erősítené. Tehát inká bb árcsökkenést fog okozni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Jó estét kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Már többen szóltak az adókról. Én egy másik aspektusból szeretném ezt a kérdést megvilágítani. Tulajdonképpen az adó, többször elhangzott a parlamentben, az arányos teherviselés elvét is magába kell hogy foglalja. A módosítástervezetben figyelembe kell ve nni a május 1je utáni szabályozást is, hogy a forgalmi adót ott kell megfizetni, ahol a vásárlás történik, tehát a külföldről behozott gépjármű után kint fizetik meg például az áfát. Nézzünk egy példát, hogy melyik az az autó, amely a családok számára ált alában elérhető: ez egy 1200 köbcentis, 2,5 milliós gépjármű. Ha ezt új gépjárműként helyezik forgalomba, a költségvetésbe közvetlenül 590 ezer forint adó folyna be - az áfa félmillió, és 90 ezer forint a regisztrációs adó. Használtként való behozatal eset én a költségvetés 250 ezer forintot kapna, tehát 2,36szoros adót fizet annak vásárlója az új gépjárműért. A módosítástervezet alapján a fenti új gépjárműre 650 ezer forint közvetlen adóbevétel esik. Itt az államtitkár úr a Pénzügyminisztériumból tudja, ho gy üres a kassza, legalábbis erre hivatkoznak sokszor. Használt gépjármű esetén, magánforgalomban behozva, a költségvetés csak 150 ezer forint közvetlen adóbevételhez jut ezen a példán keresztül. Az új gépjárművet vásárlók összes adóterhelése 10,2 százalék kal, míg a használt gépjárművet vásárlóké 40 százalékkal csökken. Ha csak a regisztrációs adó mértékének a változását nézzük, az új járműveké 66,6 százalékkal nő, míg a használt járműveké 40 százalékkal csökken. Amennyiben minden autóvásárló a gépkocsiját használt autóként hozza be - ez egy idealizált eset , akkor a fél évnél régebbi, vagy a 6 ezer kilométernél többet futott gépkocsit számítjuk ide. Tulajdonképpen maga a kilométer minden esetben kijátszható, megvannak erre a technikák is. (18.50) Ha a költ ségvetés pusztán a regisztrációs adóval számolhat, míg a 2003as év újautóértékesítési darabszámát figyelembe véve ez a 200 ezer darabot meghaladja, és a legkisebb kategória eladási árfekvésével, példánk szerint 2,5 milliós gépkocsival számolva 100 milliá rd forint adóbevétel kiesését eredményezné eszerint. Így, úgy gondolom, ha csak az adóbevétel oldaláról, az állami bevétel oldaláról figyeljük ezt a kérdést, akkor az új, négypártiként beterjesztett javaslat a központi költségvetés adóbevétele szempontjábó l jóval kevesebb bevétellel számolhat. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm, elnök úr. És talán itt jön a hidegzuhany an nak a 300 ezer autótulajdonosnak, akinek tényleg kétütemű vagy annál sokkal régebbi gépjárműve van, hiszen az Európai Unión belül múlt héten a környezetvédelmi bizottság első olvasatban is tárgyalta a 2010ig szóló COkibocsátás mértékét, amit '96hoz képe st 2010re 35 százalékkal csökkenteni kell. Nos, fölteszem a kérdést magamban, hogy ha ilyen mértékű regisztrációs díjjal sújtom az állampolgárt, és azt az állampolgárt, akinek esélye sincs lecserélni a saját gépjárművét, a régi gépjárművet, akkor milyen m értékben fog Magyarországon tovább öregedni a gépjárműállomány.