Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 1 (127. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: - ELNÖK (Mandur László):
534 Köszönöm szé pen, frakcióvezetőhelyettes úr. Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Igen, Draskovics Tibor pénzügyminiszter úr jelezte. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr. DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Az, hog y most válaszolhatok Varga képviselő úr szavaira, lehetőséget ad, hogy megköszönjem az én napirend előtti felszólalásomra adott, engem és személyemet támogató ellenzéki és kormánypárti nyilatkozatokat. Ez jólesett. Aztán majd a konkrétumoknál lássuk meg, h ogy mennyit is ér a támogatás. Hivatalosabbra fordítva. Azért hallgattam nagyon szomorúan Varga képviselő úr szavait, mert ugyanazt a, ha úgy tetszik, tényekre való oda nem figyelést, tényektől elrugaszkodott álláspontmegfogalmazást látom benne, amit Táll ai képviselő úr is tanúsított, amikor stagnáló gazdaságról beszélt, amit Herényi frakcióvezető úr tanúsított, amikor arról beszélt, hogy május elseje után rosszabb lesz a magyar nyugdíjasoknak, mint április 30án lett volna. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Ha Varga képviselő úr komolyan érdeklődik a 185 milliárdos takarékossági program iránt, és bízom benne, hogy komolyan érdeklődik, akkor magam vagy munkatársaim készséggel tájékoztattuk volna. Akkor kiderült volna, hogy ez a kiadáscsökkentési pro gram sokkal megalapozottabb előkészítés után készült, semmint hogy ilyen hibákat kövessünk el. Akkor Varga képviselő úr tudhatná, és remélem, most az Országgyűlésnek módja van megtudni, hogy például a felsőoktatásban minden fejlesztési elgondolás megy tová bb, a fejlesztések finanszírozását alakítjuk át; hogy természetesen nem fog emelkedni a diákok vasúti jegye amiatt, mert a MÁV támogatása valamelyest csökken. Igen, növelni kell a MÁVnál a hatékonyságot. Igen, a bérlakásprogramra eredetileg előirányzott ö sszegek némileg csökkennek, mert a kormánynak van új, a költségvetési forrásokat jobban kímélő bérlakásprogramja. És még hosszan lehetne folytatni a sort. (Mádi László: Megsértitek a kormányprogramot! Nem ez van a kormányprogramban!) Ha az ellenzék - és úg y gondolom, hogy felelős ellenzék lévén nyilván ez a szándéka - segíteni akarja a gazdaságot, akkor nem tesz olyan nyilatkozatokat, amelyek valótlanságok állításával indokolatlanul bizonytalanságot, rossz érzéseket keltenek, hanem együtt, hangsúlyozom, egy ütt törjük a fejünket azon, hogyan lehet a magyar gazdaság egyébként nem álló, hanem szép dinamikával előrehaladó szekerét előbbre lökni. Hozzáteszem persze, hogy azt a varázsszert a kormány nem tudja, hogyan lehet úgy kiadást megtakarítani, hogy közben mi ndenre ugyanannyi pénzt fordítsunk. Mi ezt nem tudjuk; ha van erre vonatkozó recept, megmondom őszintén, szívesen látom. (Dr. Áder János: Az MSZP 2002 tavaszán tudta!) Például amikor 1999ben, év közben zárolást kellett végrehajtani (Dr. Áder János: Több p énzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!) , akkor sem sikerült azt úgy végrehajtani, hogy mindenre ugyanannyi jusson. De nem ezek a rövid távú viták az igazán érdekesek. A fenntartható növekedéshez, ami, úgy gondolom, valamennyiünk közös célja, nyilván többre és másra van szükség, mint rövid távú megtakarítási intézkedésekre. Arra van szükség, és a kormány ebben elhatározott, hogy az államháztartás hiányát és terjedelmét egyszerre mérsékeljük, és utána lehet az adókat is csökkenteni; hogy az egés zségügy és a kistérségi közszolgáltatások átalakítási programját következetesen végigvigyük; hogy az államháztartásban a hatékonysági és minőségi követelményeket egyidejűleg és határozottan érvényesítsük, ugyanúgy, ahogy az üzleti életben ez ma már általán osan megszokott. A kormány erre vonatkozóan dolgoz ki hosszú távú programot, és ehhez kéri valamennyi felelős politikai erő támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) :