Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 24 (126. szám) - A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről:
422 kapcsolódni. A Malév privatizációja esetén a részvények 50 százalék plusz 1 részének nemzeti tulajdonban kell maradnia. Alapvető követelmény a légitársaság tőkehelyzetének és stabil működ ésének biztosítása, amihez jelentős tőkeemelésre lesz szükség a közeljövőben. Ahhoz, hogy a magyar közlekedéspolitika céljait mindannyiunk - utazók, közlekedők, áruszállítók - érdekében megvalósíthassuk, hogy az elmúlt évtizedek lemaradásait bepó tolhassuk, gyors fejlesztésekre és hatalmas összegekre van szükség. A számítások szerint - ez a háttéranyagból is visszaköszön - 2003 és 2006 között mintegy 3560 milliárd forintra lenne szükségünk. Ez persze borzasztó nagy szám, mint ahogy az is, hogy az e lőrejelzések szerint a személyközlekedési teljesítmény utaskilométerben 3035 százalékkal, az áruszállítás árutonnakilométerben 2530 százalékkal fog növekedni ebben az időszakban, márpedig tudjuk, hogy a lemaradásaink már ma is jelentősek. Így aztán ninc s más választásunk, tisztelt képviselőtársaim, mint hogy fejlesztenünk kell, még ha az sokba is kerül. Itt van szükség igazán a közös listára, hogy közös listán induljanak az állami pénzek, az európai pénzek, a magánpénzek, közös listán induljon minden erő feszítésünk, legyen az kormányzati, önkormányzati vagy magán erőfeszítés. Mindannyiunk lendületére, pénzére, ambíciójára szükség van ezeknek a terveknek a megvalósításához. A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk lévő országgyűlési határozatte rvezetet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Németh Zsoltnak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. NÉMETH ZSOLT , az MDF képviselőcsoportja részéről: Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ha a 2015ig szóló magyar közlekedéspolitikáról kíván határozati javaslatot elfogadni a tisztelt Ház, a következő kérdésekkel kell hogy szembenézzen. A program minimálisan négy parlamenti c ikluson átívelő, legalább négy kormány működése alatti teendőket fogalmazza meg. Sikeres csak akkor lehet, ha konszenzus születik a parlamenti politikai pártok között. Esély talán lenne rá, hiszen az elmúlt év végén a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi úthál ózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló törvényt - a szenvedélyes viták ellenére is - nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés. Ez a terület különösen igényli a távlatos gondolkodást, hiszen a közlekedési infrastruktúrák megvalósítása hosszas, többéves előkészítést vesz igénybe. Helyes vagy hibás koncepció alapján elkészült művek hatásai, áldásai vagy átkai több évtizedre, akár emberöltőnyi időre is kihatnak. A mindig más és más kormányzat szolgálatába álló magyar közlekedési - közúti, vasúti - szakma évtizedek óta egyenletesen jó teljesítményt nyújt. Némelyeket persze a kormányváltáskor az alagsorba küldenek, másokat a párnázott ajtók mögé ültetnek és fordítva, de csak egy egységes szakma létezik. (11.20) Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb szolgálatot akkor tesszük, ha az általuk megfogalmazott elveket, prioritásokat nem akarjuk lokális érdekek alapján eltéríteni eredeti szándékuktól. Mert, valljuk be, ennek ellenállni nem is olyan könnyű, hiszen valamennyi országgyűlési képviselő elköteleze tt valamely terület, választókörzete, megyéje, vagy valamely ágazat fejlesztése mellett. Ezért nem lehet felróni egyetlen képviselőnek, kormányzati politikusnak sem, ha a szakma által megfogalmazott prioritások átrendezésére kísérletet tesz. Természetesen kitapinthatóan más, a legkevésbé sem tolerálható kötődések is vannak, amikor az átalakítások, átszervezések, beruházások csupán valamely gazdasági érdekcsoport javát szolgálják. A kormányzat felelőssége, hogy megingathatatlanul össznemzeti érdeket képvisel jen, s kiálljon a szakmailag helyesen megfogalmazott koncepciók mellett.