Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 26 (156. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Kormánypropaganda és valóság – a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁDER JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
4035 Ön beszélt arról is, hogy a személyi jövedelemadót csökkentették. Ez is igaz, ebben is van egy szemernyi igazság, hiszen valóban 2 százalékkal csökkentették a személyi jövedelemadó kulcsát. De arról elfelejtett itt beszélni, hogy mindemellett egyébként jelentősen növelték a lakossági adóterheket, és jelentősen növelték a vállalkozói adóterheket is. Az általános forgalmi adó drámai emelése, csak a villanyáram árára hadd utaljak, amit 12 százalékos áfakörből 25 százalékra emeltek, bizony jelentős villanyáramáremelkedést eredményezett. De idézhetnénk a vállalkozásokat sújtó adóterheket is. Három új adót vezettek be, miniszterelnök úr, ha nem emlékezne, nem volt ez olyan nagyon régen, január 1jén; megtisztelne egyébként, ha figyelne arra, amit mondok, mert hátha megint nem fog pontosan emlékezni arra (Juhász Ferenc: Te is figyeltél rá nagyon!) , amit mondtam, és aztán ennek következtébe n ismét téves információkkal fogja szórakoztatni itt a parlamenti képviselőket. (Közbeszólás az MSZP soraiból. - Derültség az MSZP soraiban.) Tehát három új adót vezettek be január 1jétől, talán emlékszik rá, ön is megszavazta, január 1jétől, adókedvezmé nyeket szüntettek meg a vállalkozók és a lakosság vonatkozásában is, és korábban meglévő adókat emeltek. A Magyar Közlönyben megjelentek az adótörvények, ha önök nem emlékeznének rá, lapozzák fel ezeket. Azt mondta ön, miniszterelnök úr, hogy az Orbánkorm ánynak az volt az egyik hibája, hogy az exportot nem tekintette fontosnak. Miniszterelnök úr, nem zavarja önt az a tény, hogy az Orbánkormány négy éve alatt az export háromszorosára nőtt? Erre egyébként nem volt példa egyetlenegy kormány időszakában sem. (Dr. Medgyessy Péter felé:) Nem zavarja önt, csóválja a fejét. (Dr. Medgyessy Péter: Nem ismeri a számokat, képviselő úr!) Sajnálom, hogy nem zavarja, pedig ez a tény. Kiss Péter is ismételgette azt a sokszor elmondott hazugságot, hogy az önök kétéves munk ájának következtében 25 százalékkal emelkedtek a reálbérek, ezt meghallhattuk itt is. Ezzel csak egyetlen probléma van, hogy a reálbéremelésnél hozzászámítják az önök teljesítményéhez azokat a döntéseket is, amelyeket egyébként még az Orbánkormány hozott meg. (Kiss Péter: Milyen döntést hoztak? Egyet se!) Azokat a döntéseket, amelyeket 2001 végén, 2002 elején hozott meg egyébként az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Ha a Medgyessykormánynak a jellemzését egy mondatban akarnánk összesűríteni, akkor azt kellene mondanunk, és azt kell mondanunk, hogy a Medgyessykormány a megbízhatatlanság, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság kormánya. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) A megbízhatatlanság, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság kormánya. Vélhetően ez a kijelentés nem nagyon tetszik a kormánypárti politikusoknak, ezért egy kicsit időzzünk el minden egyes jelzőnél. Mert megbízhatóe az a kormány, miniszterelnök úr, megbízhatóe az a kormány, amelyik ingyen gyógyszert ígért egymillió beteg e mbernek, ezzel szemben egyetlenegy beteg ember sem juthat hozzá ingyenes gyógyszerekhez? Egyetlenegy sem. Megbízhatóe az a kormány, amelyik hűségjutalmat ígért a kórházi ápolóknak, hűségjutalmat ígért, ehhez képest egyetlenegy fillért sem fizetett ki hűsé gjutalomként? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Nem is fog. Hát, ez elég szomorú, hogy nem fog, sajnálom, hogy most már kormánypárti politikusok azt kiabálják be, hogy nem is fogja kifizetni. (Dr. Lamperth Mónika: Legalább ne hazudozzon onnan fentről!) Nag yon sajnálom. Megbízhatóe az a kormány, amelyik azt ígérte a diákoknak (Dr. Lamperth Mónika: Ez elképesztő!) , hogy ingyenes lesz a közlekedés a lakóhely és az iskola között, miközben január 1jétől drámaian drágult a tanulóbérleteknek az ára? Megbí zhatóe az a kormány, amelyik azt ígérte, hogy egynegyedére csökkenti a parlagfűvel fertőzött területeknek a számát? A valóságban az idén egynegyedével nőni fog a parlagfűvel fertőzött területeknek a száma (Közbeszólások az MSZP soraiból.) , és a valóság az , hogy az adófizetők 1 százalékos befizetésének egy részét a kormány eltüntette, ez a valóság. Megbízhatóe az a kormány, amelyik 800 kilométer új autópályát és autóutat ígért, majd nyolc hónappal a kormány megalakulását követően a kormány gazdasági minisz tere azt mondta, hogy ennek a vállalásnak csak az egyharmadát látja megvalósíthatónak?