Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 24 (154. szám) - Filló Pál (MSZP) - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “A külföldi idénymunka könnyítése” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FILLÓ PÁL (MSZP):
3792 megmozdulásokon szeretnének részt v enni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Egy fél mondat, elnézést kérek, elnök asszony: vajon nem azt üzenie a számukra, hogy attól kell tartaniuk, hogy őket ebben az esetben, az ilyen tevékenységük során megfigyelhetik? ELN ÖK (dr. Dávid Ibolya) : Egyperces viszontválasz illeti a miniszter urat. KISS PÉTER , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Tekintettel arra, hogy civilként magam is gyakran vagyok olyan rendezvények résztvevője, amely hasonló ü gyekben lép fel, és kívánatosnak tartom, hogy Magyarországon az európaiságunkat éppen a civil lét lehetőségével erősítsük, támogassuk, ezért minden olyan lépéssel, amelyik az egyes civilek és a hivatal közötti bizalom erősödését segíti, egyetértek. Ebben a vonatkozásban a hivatal azon törekvése, hogy létrehozzon egy nyilvános fórumot, és évenkénti tájékoztatást adjon a tevékenységéről, támogatandó, támogatható. Úgy hiszem, indokolt, hogy a közvéleménynek szánt úgymond általános, laikus kiadványok is olyan p recízen készüljenek el, amelyek nem adnak okot ilyen típusú félreértésekre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) Filló Pál (MSZP) - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “A külföldi idénymunk a könnyítése” címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Filló Pál, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek: “A külföldi idénymunka könnyítése” címmel. A képviselő urat illeti a szó. FILLÓ PÁL (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyi európai ország igyekszik megvédeni a saját munkaerőpiacát - úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes dolog. És így vagyunk ezzel mi is, hiszen el sősorban azoknak a magyar állampolgároknak szeretnénk munkát adni, akik valamilyen oknál fogva elveszítették a munkahelyüket. Ugyanakkor egy valós problémára szeretném ebben a kérdésben felhívni a közvélemény figyelmét. Valamennyien tudjuk, hogy elsősorban a mezőgazdaságban, de még néhány területet említhetnék, a szezonális munkákra az esetek döntő többségében nem áll rendelkezésre magyar munkaerő, ezért ezek a szezonális problémák bizony nehezen oldhatók meg a munkaerőpiacon. Igen tisztelt Képviselőtársaim ! Ezért úgy gondolom, hogy ezen a területen indokolt a szabályozás megváltoztatása, mert ennek a területnek a szabályozását speciálisan kell megoldani, az általános szabályok itt nem megfelelőek. (15.50) Ezért örvendetesnek tartom azt, hogy a közelmúltban miniszteri rendeletben lett újraszabályozva a külföldi állampolgárok magyarországi szezonális munkavégzésének feltételrendszere. Igen tisztelt Ház! Közeledik a mezőgazdasági idénymunkák ideje, éppen ezért kérdezem a tisztelt miniszter urat, miért volt font os a szezonális munka újraszabályozása, mi a változások lényege, és körülbelül hány embert, vállalkozást érinthet a jogszabálymódosítás. Várom a miniszter úr válaszát. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)