Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 17 (151. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - FÜLÖP ISTVÁN (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter):
3553 tározóban bizonyos korlátokat teszünk. Egyébként pedig nem értjük. Nem értik majd azok sem, akik így gazdálkodnak. Ez egy dologra jó: ha valaki valamilyen támogatást kér, akkor azt mondják, hogy az a tevékenység, amit te végzel, nem tájgazdálkodási tevékenység, ezért nem kapod meg a támogatást, míg a másik helyen megkapja a támogatást. Most itt van Farkas Imre képviselőtársam, és így nem mástól hallja, újra elmondom: mint a Jóny erKlampár páros, Jauernik István és Farkas Imre képviselőtársam - csak nehogy mástól hallja meg, mert az előbb ezt mondtam, és nem rossz szándékkal - itt van egy módosító indítvánnyal; hadd mondjam el, hogy számomra ez egy nagy élmény, mert ha egyiküket l átom, akkor a másikuk is biztos, hogy ott van. A 75. módosító indítványuk nem kapott támogatást; én most nem a vicc mellett, a módosító indítvány mellett szeretnék érvelni. Bizony, tisztelt államtitkár úr és tisztelt képviselőtársaim, nem mindegy az, hogy valaminek a támogatására bizonyos rendszer útján lehetőséget biztosít. Igen tisztelt képviselőtársaim, ebben az országban tízmillió embernek mindenre lehetőséget biztosít egyébként a törvény. Ilyen alapon még nincs megkülönböztetve bizonyos terület, tehát ezt így, önmagában nem is kellene beírni, hiszen természetes, magától értetődik. Míg amit ők javasolnak módosításra, az pedig az, hogy az agrárkörnyezetgazdálkodási pályázati rendszerben - nem egészen ilyen, mint ahogy a törvény fogalmaz, agrárkörnyezetg azdálkodási, mert agrárkörnyezetvédelmi programokról van szó, de fogadjuk el, hogy agrárkörnyezetgazdálkodási pályázati rendszerben - előnyben kell részesíteni. Ez már konkrétabb. Itt már lehet érteni, lehet tudni, hogy miről van szó. Itt arról van szó, hogy vannak területek, ahol bizonyos korlátozásokat hajtunk végre, bizonyos dolgokat nem szabad megtenni, viszont ezeken a területeken van a költségvetésnek egy olyan fejezete, sora, amelyikre viszont ezek a területek, az ezeken a területeken gazdálkodók e lőnnyel pályázhatnak. Ez így sokkal inkább érthető és követhető. Tóth István és TuriKovács Béla képviselőtársaim a 76. pontban nem kaptak támogatást, pedig azt gondolom, hogy amit ők mondanak - és ez hasonló Farkas Imre képviselő úr és társa módosító indí tványához , hogy alanyi jogon lehetőséget kell biztosítani, ez is egy egészen konkrét dolog. Nemcsak egy tág megfogalmazás, hanem bizony az ott gazdálkodóknak alanyi jogon járna ez a támogatás. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Most már va lóban Fülöp István kétperces felszólalása következik. FÜLÖP ISTVÁN (MDF) : Köszönöm, elnök úr. Elég lesz a kétperces, úgyhogy ezért is nem nyomtam “normál” gombot. A 72. pontra szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, amit a bizottságban lesz avaztak. Kérném, hogy valamilyen szinten revideálják a véleményüket. Itt arról van szó, hogy a különböző vízvezető létesítmények üzemeltetése és fenntartása kinek a feladata. Úgy érzem, hogy azok az adott vízügyi igazgatóságok és vízgazdálkodási társulások szakmailag erre a legfelkészültebbek. Sőt, arról nem is beszélve, hogy az (1) bekezdésben az állam saját feladataként deklarálja az üzemeltetési és fenntartási feladatokat. A tározókhoz tartozó és azokhoz közvetlenül kapcsolódó területek tulajdonosain ne kérjen számon állami feladatokat a jogalkotó. Az állami feladatokat anyagi szempontból az államnak kötelessége finanszírozni, az állami finanszírozással pedig ezek a már meglévő társaságok tudnak szakmailag és pénzügyileg is leginkább elszámolni és megolda ni ezt a problémát. Kérem, hogy ezt valamilyen szinten gondolják végig, és ezt a módosító javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Tóth István felszólalása következik, Fidesz.