Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 17 (151. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
3429 Természetesen nem kell félni senkinek - hiszen nem is valóság , amit képviselő úr mondott a nyugdíjasok kapcsán, hiszen képviselő úr elfeledkezi k arról, hogy a nyugdíjasok nem ok nélkül, hanem valóságosan és ezekben a napokban kapják meg azt a többlet egyheti nyugdíjat, amely nyilvánvalóan már irreálissá teszi a képviselő úr által mondott mértéket is, és annak az időbeni kifizetését is. Ez a kormá ny döntött arról e parlamenti többség jóváhagyásával, hogy ez a kifizetés megtörténjen az első félévben, azaz május végéig. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Természetesen az sem igaz, képviselő úr, hogy ne lenne több pénz a következő évben útépítésre, é s ne lenne több pénz mindazokra a szociális szférát érintő döntésekre, amelyek 2002ben és 2003ban a parlamenti döntések eredményeképpen beépültek az ellátórendszerbe. Ennek alapján tehát meg tudom nyugtatni a közvéleményt is, és önt is, képviselő úr, hog y azokra a vészjósló kérdésekre, amiket ön itt fölvetett, pozitív választ fogunk tudni adni, azaz nincs szükség semmifajta olyan dologra, amit képviselő úr az imént a hozzászólásában megemlített. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Mielőtt felkérem Világosi Gábor jegyző urat, hogy ismertesse a t ovábbi napirenden kívüli felszólalásokat , átadom az elnöklést Dávid Ibolya alelnök asszonynak, és kívánok további sikeres munkát önöknek. Köszönöm (Taps az MSZP soraiban.) (Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. VILÁG OSI GÁBOR jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Körömi Attila képviselő úr, független, “A kettős állampolgárság nemzetstratégiai ügy” címmel; Ivanics István képviselő úr, Fidesz, “Európatalálkozó Stuttgartban ” címmel. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Eörsi Mátyás frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ, “Sok százmillió - értelmetlenül” címmel; Pettkó András frakcióvezetőhelyettes úr, MDF, “A normális Magyarországért, a normális Budapestért ” címmel; Fogarasiné Deák Valéria frakcióvezetőhelyettes asszony, MSZP, “Kiírásra kerültek a nemzeti civil alapprogram pályázatai” címmel; Répássy Róbert frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz, “Jóléti rendszerváltás” címmel. A holnapi napon napirend utáni fe lszólalásra jelentkezett Körömi Attila képviselő úr, független, “Irakból haza kell jönni II.” címmel. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mai ülésünk napirendjének megállapítá sa. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást képviselőtársaim kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokról az Országgyűlés elnöke a javaslat függelékében tájékozta tta az Országgyűlést. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend kiegészítésére irányuló indítványokról határozunk. A Fideszfrakció 25, az MDFfrakció pedig 1 előterjesztésre tett javaslatot. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről az indítványokról.