Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 12 (150. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP):
3364 költségvetés kamatterhe, ez létfontosságú projektektől vonta el az önerőt, késtek az intézményi felkészítések, és elsősorban az agrárszektorban, és létfontosságú projektekbe n - a környezetvédelem területén, vasút - sajnos még kivitelezői kapavágás sem történt. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Növekedtek az önkormányzatok és a magyar vállalkozások kamatterhei is emiatt, és miután ők poten ciálisan az uniós források kedvezményezettjei, így ők is nehezebb helyzetben találták magukat. A baj nem jár egyedül, a leértékelődő forint áremelkedéseket hozott magával, egyébként az új adószabályok ugyanezt tették, emiatt növekedett a költségszint a vál lalkozásoknál, önkormányzatoknál - az üzemanyagokra gondolok, ugye most éppen egy masszív benzináremelés előtt állunk. Balsikerben szerep jutott természetesen a kormányzati tárgyalási stratégiának is, hét régió fejlesztési tervét annullálták, a reptérfejle sztéseket kivették a nemzeti fejlesztési tervből, kisebb tejkvóta jutott Magyarországnak, mint Csehországnak, 25 állam közül a legalacsonyabb mezőgazdasági kifizetést ígéri a kormány, a többiek már ki is fizették, és a koordinálásban is egy bizonytalanság érvényesül, hol van minisztere a területnek, hol nincs minisztere, úgy tűnik, hogy egy kicsit Csáki szalmája, Augiász istállója ez az európai uniós felkészülés. Sajnos, a források igénybevétele is csökkent 2002ben, 2003ban, főként a SAPARD és ISPA terüle tén, szerződéskötések történtek, de effektív kifizetések, projektek végrehajtása nem több, mint a források 10 százaléka erejéig. Az nem vigasz, hogy a pénz előlegként beérkezik Magyarországra, és a Kincstárban pihen. Valós a veszélye annak, hogy esetleg az idén befizetők leszünk, nem érdemes a számokat titkosítani, úgyis kiderülnek. Sajnos, a 2004es költségvetésben is fokozódtak a problémák, pályázatelőkészítés keretében egy darab pályázat nem készült el május 1jére (Az MSZP képviselőcsoportja felé:) , ig en, nem készült el sajnos egy darab se, pedig ez volt a cél. Az adótörvények is elég sok bajt okoztak, sújtjuk az európai uniós forrásokat felhasználókat adóval, elvonjuk tőlük azt a forrást részben az áfa miatt, amit az Unió adott. A jövedéki adó miatt pe dig a polgáraink fognak külföldön vásárolni, és sajnos szaporodó jelei vannak a pályázatok odaítélésében a részrehajlásnak is. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! - Az elnök jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen. Az időm lejárt (Közbeszólá sok az MSZP soraiból: Már régen! - Derültség az MSZP soraiban.) , ennyire futotta, a kormánynak viszont ennél lényegesen kevesebbre. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, a f rakciók írásban történt előzetes bejelentkezésének megfelelően. Elsőként megadom a szót Magda Sándor képviselő úrnak, MSZPfrakció. DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoport véleménye szerint úgymon d mindennap indokolt lenne tájékoztatni a magyar közvéleményt, a széles nyilvánosságot arról, hogy a Medgyessykormány az agrárium területén miként készült fel lehetősége alapján az európai uniós belépésre, miként dolgozta le mindazt a lemaradást, amelyet elődjétől, az OrbánTorgyánkormánytól megörökölt, miként készítette fel a vidéket, az agráriumot az európai uniós csatlakozás lehetőségeire, kihívásaira. Elkészült és létrejött az az intézményrendszer, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a regisztrált magyar agrártermelők megigényelhessék mindazt a támogatást, amely mint új európai uniós ország gazdálkodójának jár, így ma már ki lehet jelenteni azt, hogy az OrbánTorgyánkormány négy évének tudatos, avagy hozzáértés hiányából fakadó semmittevését két év megfeszített munkával