Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. MIKES ÉVA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3286 Nekem az is személyes tapasztalatom, amit az elmúlt egymásfél éves v itákban, szakmai és politikai fórumokon nyertem, hogy azok, akik ennek a törvénynek a címzettjei, alanyai lennének, jelesen az önkormányzatok, gazdasági szervezetek igenis várják ezt a törvényt. Szeretnék, ha ez minél előbb megszületne. Mi több, hadd tegye m hozzá, hogy a törvény koncepcionális alapvetésével egyetértenek. Mi több, hadd fogalmazzam meg, hogy azok a fölvetések, bírálatok, kritikák, amelyeket itt most ellenzéki képviselőtársaim többségétől hallottam, azok sem kérdőjelezték meg koncepcionális al apvetésében a törvényt. Egykettő talán igen, de ha igen, akkor csak az általánosság szintjén. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is egészen biztos vagyok abban, hogy mint minden törvényjavaslat, ez is a viták során formálódhat, és befogadást nyerhetnének o lyan módosító indítványok, amelyek indokoltak, megfontolásra érdemesek, mi több, talán szükségszerűek is. Hiszen gondoljunk csak az éppen tegnap elfogadott többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényre, amely szerint az ebben a törvényben megfogalmazot t kistérségi fejlesztési tanácsokkal foglalkozó rész bizonyos korrekcióját szükségesnek kell tekinteni. Kedves Képviselőtársaim! Persze, tisztában vagyok a realitással is. Azaz azzal, és ez itt kiderült a bizottsági előadók szerepléséből is, hogy néhány ké rdésben, méghozzá alapvető, fontos kérdésben, de talán úgy is mondhatnám, hogy leginkább a regionális szint szabályozásában valóban nem sikerült a koalíciós frakciók között egyetértésre jutni. Így azzal is tisztában vagyok, hogy jelen formájában nagy valós zínűséggel, legalábbis ma ez a meglátásom, ez a törvény nem fog támogatást nyerni. Hadd tegyem hozzá, mérhetetlenül sajnálom, mert tényleg meggyőződésem, mi több, hadd hangsúlyozzam ismét, számos helyen szerzett tapasztalatom, hogy a törvény igenis jól szo lgálná a területfejlesztési intézményrendszer modernizációját, mi több, alapvetése lehetne egy később, nyilván a megfelelő politikai feltételek fennállása esetén megvalósítható, vagy megvalósítandó közigazgatási, államszervezési reformnak is. Egészen bizto s vagyok abban, hogy nagyon jól szolgálta volna a decentralizációs törekvéseket, vagy nevezzük egyszerűbben úgy, hogy olyan testületek létrehozását, amelyekkel közelebb visszük az emberekhez a döntéseket, és abban pedig száz százalékig biztos vagyok, hogy nagyságrendekkel jobbá tehette volna az intézményrendszer célszerű és ésszerű kihasználása azt a forráskoordinációt, amelynek mai színvonala egészen biztos, hogy nem kielégítő. Hát, kérem tisztelettel, nincs más megoldás, mint hogy tudomásul fogjuk venni a frakció részéről, hogy itt is bekövetkezett az, amire Murphy oly szellemesen utalt már több alkalommal, jelesen, hogy az érvek és az érdekek csatájából korántsem mindig az érvek tudnak győztesen kikerülni. Ha az érdekeket nem tudjuk bizonyos területeken e gyeztetni, akkor nem tudunk megfelelő, mondhatnám úgy is, hogy a mi meggyőződésünk szerint célszerű és ésszerű döntést hozni. Ezzel együtt is természetesen nem tartjuk fölöslegesnek a vita lefolytatását, ezt fontosnak és lényegesnek tartjuk, mert azért lát szik, hogy bizonyos területeken, az egyik meghatározó sarokpontjánál a törvénynek, a kistérségi szint szabályozásánál talán konszenzusra tudunk jutni, talán még többpárti konszenzusra is tudunk jutni. És ha már pusztán ezt értük el, akkor számomra, számunk ra az is nyereség. Ha pedig netalántán ennél valamivel több is kijöhet belőle, és engedjék meg, hogy töretlen optimizmusomnál fogva ezt a reményt ne adjam fel, akkor kivételesen boldog leszek, és talán akkor nem volt hiábavaló ez a nagyon hosszú, nagyon fá radságos, nagyon alapos szakmai és politikai előkészítés. Ebben a reményben köszönöm meg figyelmüket, és kívánok eredményes tanácskozást. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlé s! Most megadom a szót Mikes Évának, a Fideszképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak. DR. MIKES ÉVA , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: