Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HADHÁZY SÁNDOR, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3282 bizottságok szerepét. A célszerű összhang elérhető úgy is, hogy a regionális idegenforgalmi bizottság elnöke szavazati joggal bír a tanácsban, vagy úgy, hogy egy idegen forgalmi albizottság vesz részt a regionális fejlesztési tanács munkájában. Vitákat generált a fejlesztési tanácsok javasolt összetétele. Úgy gondoljuk, nem lenne jó az a megoldás, amely azt javasolja, hogy a tanács tagja valamennyi kistérség képviselője l egyen. Ez sehova sem vezet, csak a források szétaprózásához. A vélemény figyelembevételének véleményünk szerint nem egyetlen módja az, hogy az érintett kör képviselői ott ülnek a tanácsban. Végül is, ha szeretném is színesíteni, nem tudom, mert ennyi hangz ott el a bizottsági ülésen a mi oldalunkról; és végül a bizottság 11 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett, 7 ellenszavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményét ismertető képviselőnek, Hadházy Sándornak. HADHÁZY SÁNDOR , az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az idegenforgalmi bizottság elsősorban olyan szempontból vizsgálta ezt a törvényjavaslatot, hogy vajon az idegenforgalom hogyan fog kijönni ebből a törvényalkotási folyamatból. Mint tudjuk jól, az idegenforgalom az elmúlt években elbizonytalanodott, és igen kiszámíthatatla n környezetbe került ez az ágazat. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a területfejlesztési törvénnyel kapcsolatban ezek a pozíciók javuljanak. Nos, tisztelt Ház, a problémánk, az ellenzéki képviselőknek legalábbis az volt a problémájuk, hogy a t örvénytervezet a regionális idegenforgalmi bizottságot gyakorlatilag teljes egészében kihagyja a döntéshozatalból. Meghívottként természetesen a megyei területfejlesztési tanácsokban, illetve más tanácsokban ott lehet, de szavazati joggal, magyarul, érdeké rvényesítő képességgel az idegenforgalom, a turizmus nem rendelkezik. Ez számunkra azt vetíti előre, hogy a kormányzat hiába mondja szavakban azt, hogy a turizmus számára fontos, a törvényalkotási folyamat során ezek az érdekek folyamatosan háttérbe szorul nak. Szeretnék azonban nemcsak az idegenforgalomról, hanem egyéb kérdésekről is beszélni, hiszen a bizottsági ülésen ellenzéki képviselők részéről elhangzott az, hogy a területfejlesztési tanácsok területi lehatárolása is szerencsétlen megoldás, hiszen a t urizmus nem ismer határokat, mint tudjuk jól, és nem tudjuk elképzelni, hogy csak egy megyében vagy egy több megyéből álló régióban képzelhető el turizmus. Példákat is hoztunk fel egyébként, a Dunakanyar egy kiváló példa erre, amely három megyét is érint, és értelemszerűen csak a központi régióhoz tartozhat, és ennek megfelelően egységes turizmusfejlesztési stratégia nem valósítható meg ilyen formában a térségben. De nemcsak a Dunakanyart lehet említeni, hanem más térségeket is értelemszerűen. Nagyon komoly problémának látjuk azt, hogy gyakorlatilag a megyei területfejlesztési tanácsokban a megyei képviselők öt helyet kapnak, valamint a megyei jogú városok további kétkét helyet kapnak, és összességében a kistelepülések vagy kisrégiók, kistérségek további ké t helyet kapnak a tanácsokban. Ezt nem tartjuk elfogadhatónak, mert így könnyen előállhat az a helyzet, hogy a nagy települések vagy a megye egyszerűen nem veszi figyelembe a kistérségek érdekeit, és egyéb érdekeket helyeznek előtérbe. Ennek tükrében az id egenforgalmi bizottság ellenzéki tagjai nem tudták támogatni ezt a törvénytervezetet. Február 10én tárgyaltuk, és most, májusban került a parlament elé, látjuk azt, hogy a kormányzaton belül, illetve a kormánypártokon belül sem egységes ez a megoldás. Úgy hogy én azt tudom tolmácsolni a bizottság nevében, hogy célszerűbb volna visszavonni ezt a javaslatot, új előkészítés után egy új előterjesztést érdemelne meg az idegenforgalom és a tisztelt Ház is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki párt ok soraiban.)