Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
3264 Ha vannak ilyen veszélyek, akkor azok nem a törvényből fakadnak, ezért pusztán a törvényből esetlegesen keletkező környezeti veszély nem áll arányban azzal a hatalmas kárral, ami az új árvízvédelmi tározók létesítésének elhalasztása révén keletkezhet. A kormány és a környezetvédő szervezetek közötti vita viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy előzzük meg azokat a környezetünket valóban veszélyeztető vízgazdálkodói intézkedéseket, amelyeket esetleg a törvény betűje mögé bújva hoznak meg. A környezetvédők és a kormány közötti vita nem a régi és az új árvízvédelmi szemlélet összeütközéséből fakad. A víztározók kialakításának a szükségességét hangsúlyozó új koncepció mögött is két szembenálló szemlélet lehet. Az egyik szerint - és úgy tűnik, hogy ma ez a hivatalos vízgazdálkodói szemlélet - a víztározók fő feladata az árvizek fölös vizének az ideigl enes tárolása, ahonnan minél hamarabb el kell távolítani a vizet. Ez a szemlélet még abból a régi vízügyi felfogásból eredhet, hogy a vízből túl sok van az Alföldön, és a vízzel borított területek értéktelenek, sőt károsak, s ezért a mielőbbi és minél telj esebb vízlevezetésre kell törekedni, ki kell irtani a lefolyást gátló ártéri aljnövényzetet, minél több helyen meg kell bontani a folyót szegélyező, a hordalékokból természetes úton keletkező övgátakat. A már elkészült tervek egyik fejezete például a gyors vízelvezetést feltételező, ideiglenes víztározó rendszer kiépítését szorgalmazza. A másik - és az MDF környezetvédői szerint helyesebb - álláspont szerint a tározók fő feladata nem az ideiglenes víztárolás, hanem az árvizek idején megnyert természeti kinc s, a víz minél további hasznosítása és esetleg csak lassú és fokozatos elvezetése. Már a Tisza mentén a középkorban élők is az úgynevezett fokgazdálkodás lehetőségeit kihasználva tározókba engedték be a megáradt Tisza vizét, majd amikor a folyó apadni kezd ett, nem gyorsították a lefolyását, hanem ellenkezőleg: a gátak közötti fokoknál eltorlaszolták a mederbe visszaülő víz útját. A megrekedő tóban maradt növendékhalak megnövekedhettek a vízi világ élővilágán, s a tó területe lényegesen több élelmet adott az itt élőknek, mintha hamar, júniusjúliusra levezették volna a vizet, s állatokat legeltettek volna a tó fenekén szeptemberben kinövő füvön. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató professzor több írásában, tanulmányában hívta fel erre a természeti adottságokho z jól alkalmazkodó fokgazdálkodásra a vízügyesek figyelmét, s most ezt teszem az MDF nevében újólag. Minden jel szerint akár idegenforgalmi, akár halászati, akár természetvédelmi szempontból, akár a talajvíz utánpótlása szempontjából nekünk a tározókban fe lgyülemlett víz megtartására kellene törekednünk, s nem a minél hamarabbi elvezetésre. Befejezésül hadd emlékezzek meg még egy tennivalóról, arról, hogy a nemzetközi jog erejével is óvni kellene a Tisza árterületén élők biztonságát. Elég csak a 2000. évi, Tiszát ért cianidmérgezésre utalnom. Akkor a Tisza magyar szakaszán 1240 tonna hal pusztult el a cianidszennyeződés következtében. Többször szóltunk erről itt a parlamentben, és bizony a ciánszennyeződés biológiai következményeit korábban nyomon követő Hal ászati és Öntözési Kutató Intézet s a vizsgálatokban szintén részt vevő Hortobágyi Nemzeti Park 2004ben nem kapott pénzt erre, az ország érdekeit is szolgáló kutató feladatra, elemző feladatra. Hogyan gondolják azt a kormányzat részéről, hogy sikeres lehe t a magyar állam 28,6 milliárd forintnyi kártérítési igénye a nagybányai Aurul cégtől, illetve annak jogutódjától, ha lehetetlenné teszik a perben felmerülő következmények hazai vizsgálatát? (Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke fog lalja el.) Sajnos, újabb veszély fenyegeti a Tiszát a Maros vízgyűjtő területéről: a verespataki, most létesülő, hatalmas nagy aranymosó bánya. Gondolják el, a kontinens legnagyobb külszíni fejtésű aranybányájában egy gramm arany kifejtéséhez ötszáz gramm cianidot fognak használni. Könnyen ki lehet számolni, 300 tonna aranyat, 1600 tonna ezüstöt várnak ott, Verespatakon. A méreganyag nagy része a jelenlegi falu helyén tervezett, a nagybányai tározónál tízszer nagyobb ülepítő tóba kerülne. 250 millió köbméte res, 180 méter hatalmas magas gátrendszert akarnak építeni. Mindenképpen meg kell tennünk mindent annak érdekében - éppen az európai uniós tagságunk ad újabb lehetőséget , hogy ezt a veszedelmet elhárítsuk.
