Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 10 (148. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
3055 magyar politikai és szellemi élet képviselői demokráciánk, önbecsülésünk érdekében lemondanának a megbélyegzés, a félelemkeltés nemtelen eszközéről. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Így van!) Egy hónapunk van az európai választásokig, kérem önöket, gondolják végig alaposan: kéthárom év múlva ne szégyelljék mai szavaikat! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Kérdezem, hogy a k ormány nevében kíváne valaki fölszólalni. Megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak. Parancsoljon! KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Őszintén szólva, amikor figye ltem az ön felszólalását, akkor néha az volt az érzésem, hogy a korábbi kormányról beszél, az Orbánkormányról, amelynek ön is minisztere volt, és arról beszél, hogy az milyen választási ígéreteket nem tartott be. Ugyanis elég nehéz elhinni azt, hogy ön ké t év után kér számon olyan ígéreteket, amelyek nem két évre, hanem négy évre szóltak. Tehát mindaz, amit a választási ígéreteinkkel kapcsolatban elmondott, egyszerűen nem releváns, mert nem a mostani az az időpont, nem a félidő az, amikor a választási ígér eteket számon kell kérni. Megjegyzem, készítettünk egy összegzést, ezt rövidesen a legszélesebb nyilvánossággal is megismertetjük, amiből ki fog derülni, hogy messze az időarányoson túl teljesítettük a választási ígéretek nagyon nagy részét. (Közbekiáltáso k a Fidesz soraiból.) A gázáremelésről csak annyit, amit itt vannak szívesek közbekiabálni: az, hogy önök elmulasztották a gázárakat hozzáigazítani a gazdaságilag racionális mértékhez, azért, hogy a választásokon ne okozzon ez önöknek problémát, ugyan vita tható, de tudomásul vesszük. De hogy utána rajtunk kérik számon, hát ez enyhén szólva farizeus magatartás, hiszen önök pontosan tudják, hogy az árakat milyen gazdasági, piaci tényezők határozzák meg. Azt gondolom, hogy frakcióvezetőhelyettes úr felszólalá sa talán úgy is minősíthető, hogy annyit ér, amennyit arról mondott, hogy én kifogásoltam Schmitt Pál melegítőjét. Szeretném, ha megmutatna egy olyan nyilatkozatomat, amiben én egyáltalán említést tettem erről - nem tartom én ezt olyan nagy jelentőségű dol ognak. Maximum azon gondolkoztam, hogy vajon Schmitt Pál milyen címert viselt, amikor az olimpiát megnyerte, az olimpiai bajnokságot. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Mert hogy nem a koronás címer volt rajta, ebben biztos vagyok. (Közbekiáltások a Fid esz soraiból: Miattad kellett azt viselnie! Kádár!) Tehát kicsit farizeus magatartásnak érzem összecsúsztatni két címert, két időszakot, az olimpiai bajnokságot és a mostani politikai szerepvállalást. De a dolog számomra nem ér annyit, hogy ezt szóba hozta m volna, ha ön nem vádol engem teljesen alaptalanul azzal, hogy én ebből választási kampánytémát csináltam. Nem szólaltam meg ebben a kérdésben. Egyébként a mai napon tették le az íróasztalomra az ajándékba küldött melegítőt, amit Schmitt Pál úr küldött ne kem. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Vedd fel!) Ezt köszönettel elfogadom, de tovább is fogom adni, az a tervem, hogy egy mozgássérült fiatal sportolónak fogom átadni. (Taps az MSZP soraiban.) Nos, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr, az, hogy ki milyen e szközöket használ a választási kampányban, arról azért már kaptunk némi bemutatót. Nem tudom, fölfigyelte arra, hogy az önök egyik politikusa, aki választási kampányok idején különösen szokta csillogtatni ékesszólását, ígért meg ajánlott már sok mindent n ekünk meg azoknak, akik másképp gondolkodnak, mint a Fidesz. Legutóbb tett egy olyan kijelentést, ami az Európai Unióban nagy megnyugvást okozott, ugyanis azt mondta, hogy nekünk, mármint önöknek, az Európai Unió nem ellenségünk. Brüsszelben láthatóan