Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “A jóléti rendszerváltás befejeződött, mégis egyre többen érzik rosszul magukat az országban” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
304 A konkrét kérdésre válaszolva azt mondhatom, hogy természetesen konkrét ügyben is interpellálható és kérdezhető, az alkotmánybírósági határozat körvonalazta azt, amit eddig is tudtunk, hogy a konkrét ügyben hozott döntésének jogi alapjaira v onatkozóan kell válaszolnia, és nem kell válaszolnia a döntés hozatalának mechanizmusára. Ezt dicséretes módon természetesen - és ezt így is várhattuk el - a legfőbb ügyész úr eddig is betartotta. Gondolom, ezt követően is ehhez a szabályhoz tartja magát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti a képviselő urat. DR. DÁVID GYULA (MSZP) : Köszönöm, miniszter úr. A határozatból, valamint ebből a válaszból is arra következtetek, hogy az ügyészi tevékenységgel kapcsolatb an adott válaszokat várom el a főügyésztől, és elfogadását vagy elutasítását a válaszban foglalt tények, kijelentések valóságtartalmától, logikai egységétől és az ügyészségre vonatkozó írott és íratlan szabályok betartásának meglététől teszem majd függővé én magam is. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti a miniszter urat. DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügyminiszter : Azzal kell még kiegészítenem a választ, hogy az Alkotmánybíróság határozata nagyon ko nkrétan és egyértelműen kitér nemcsak a legfőbb ügyész úr interpellálhatóságára és kérdezhetőségének tartalmi kereteire, valamint a válaszadás tartalmi kereteire, hanem a miniszterelnök, a miniszterek és más interpellálható személyeknél is megállapítja ezt a keretet. Kifejezetten felhívja a figyelmet és betartandónak véli az Alkotmánybíróság, hogy csak a feladatkörre vonatkozó interpellációk hangozhatnak el, már ha betartja a kérdező a szabályokat, illetőleg a válaszadó ezt köteles betartani; kifejezetten a z alapjogok sérelmétől kell tartózkodni, valamint azoktól a válaszi tartalmaktól, amelyek az illető által vezetett intézmény alkotmányos működését veszélyeztetnék. Lengyel Zoltá n (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “A jóléti rendszerváltás befejeződött, mégis egyre többen érzik rosszul magukat az országban” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszt erelnöknek: “A jóléti rendszerváltás befejeződött, mégis egyre többen érzik rosszul magukat az országban” címmel. Képviselő urat illeti a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Há z! Miniszterelnök úr, önök a jóléti rendszerváltás sikereiről beszélnek, miközben egyre többen érzik magukat rosszul az országban. Önök a mezőgazdaság soha nem látott támogatásáról beszélnek, miközben a gazdák végső elkeseredettségükben napok óta demonstrá lnak. Miniszterelnök Úr! Ön nagyívű bejelentéseket tesz, de valójában nem tesz semmit, esetleg megpróbálja elterelni a figyelmet a valós problémákról. Miközben a kormány a mezőgazdaság problémáját áthárítja a feldolgozókra, sorra születnek olyan intézkedés ek, melyek szépen hangzanak, de nem a gazdáknak, hanem a kormánynak és a bankoknak hoznak valós eredményeket, több milliárd forint bevételt. Nem túlzás, ha egyszerűen ezt csak elvételnek nevezzük.