Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 4 (147. szám) - A nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés; a nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; a nemzeti... - ELNÖK (Harrach Péter):
3006 egyszer 2003. június 4én, amikor az 19992000. évről szóló J/3802. számú jelentést vitatta meg, és egyszer 2004. március 3án, amikor a J/8665. számú jelentést tárgyalta meg. Mind a két alkalommal a nemzeti környezetvédelmi program végrehajtásáról szóló jelentést általános vit ára alkalmasnak találta. Szeretném azonban elmondani, hogy a két javaslattal kapcsolatosan a bizottság elsősorban a környezetegészségügyi aspektusokat és az életminőség javítását szolgáló intézkedéseket vizsgálta meg. Ezek pedig a levegő, az ivóvíz minősé gének, illetve a biológiai allergének kérdései voltak. Az 19992000. évi végrehajtásról szóló beszámoló során elhangzott, hogy mind a három téren kimutathatók érzékelhető javulások, az allergének kapcsán a területek racionális használata különösen fontos, itt a mezőgazdasági területekre gondolunk, hiszen a lakosság egyre növekvő hányada szenved az allergiás megbetegedésektől. Az új nemzeti környezetvédelmi program pedig további erőfeszítéseket és intézkedéseket fogalmaz meg az uniós normáknak való megfelelé s figyelembevételével. A nemzeti környezetvédelmi program 19992000. évi végrehajtásáról szóló jelentés vitája során a bizottság érintette a budapesti agglomeráció közlekedési problémáit, amelyek súlyos környezetterhelést jelentenek. Az ólomterhelés csökke nése ugyanakkor nem elégítette ki azokat az elvárásokat, amelyek a közlekedés, a forgalom növekedésének mértékéből fakadtak. A terhelést csökkentő intézkedések kiemelten fontosak a lakosság egészségügyi állapotának szempontjából, a mérő- és megfigyelőrends zerek fejlesztésével pedig lehetővé válik a környezetegészségügyi mutatók rendszeres ellenőrzése. Elhangzott az is, hogy a környezetvédelmi szempontok ebben az 19992000. évi jelentésben nem integrálódtak megfelelően az egyes tárcáknál vagy a szektoriális politikákban. Ez korábban Pap János képviselőtársam részéről is elhangzott. E folyamat előrehaladását segítené az új program által kialakítandó tárcaközi bizottság, ezt a jelentést, a J/3802. számút az Országgyűlés egészségügyi bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta. Ezt követően 2004. március 3án az Országgyűlés egészségügyi bizottsága megvitatta a nemzeti környezetvédelmi programról szóló 2001. és 2002. évi jelentés végrehajtásáról szóló J/8665. számú jelentést. Ez a jelentés pedig annak a hat éves programnak a lezárása, amelyet még 1997ben fogadott el az Országgyűlés. A nagyívű és alapos jelentés külön fejezetben tárgyalja az egészség védelmének környezeti vonatkozásait, ezt az egészségügyi bizottság külön üdvözölte. A környezetegészségügyi a kcióprogram a környezeti tényezők és az egészségi állapot közötti összefüggések vizsgálatára, illetve az ellenőrzés rendszerének fejlesztésére irányult. Az alprogramok többek között a levegőszennyezés, a klímaváltozás egészségkárosító hatásainak, a víz ált al okozott megbetegedések vizsgálatával foglalkoztak. Fontos és pozitív eredménynek tekinthető, hogy ebben a két évben, 2001ben, 2002ben jelentősen csökkent a széndioxidkárosító hatás és a szilárdanyagkibocsátás. Nagymértékben emelkedett a kommunális hulladékok szállításának aránya, ami az Európai Unióhoz való csatlakozásunk miatt is különösen fontos, de a környezet szempontjából is nagyon fontos. Az elindított és végigvitt programok céljai mindannyiunk számára fontosak, hiszen az egészségesebb környez etben megélhető egészséges életévek számának növelése nemcsak nemzetgazdasági érdek, de személy szerint valamennyi állampolgár számára is személyes, egyéni érdek. A programok eredményei előremutatóak, hiszen a vizsgálatok eredményei, a környezetegészségüg yi oktatás és nevelés fejlesztése előmozdítják az egészséges életmód és a környezet védelmének megtartása fontosságának felismerését. Éppen ezért az egészségügyi bizottság általános vitára egyhangúlag alkalmasnak találja. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) :