Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - Dr. Bartha László (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Ha önön múlik, minden ötödik beteg gyermek ellátatlan marad Szegeden?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
2831 pénzt, mint amennyi egyébként a tavalyi rossz finanszírozás mellett is megillette volna. Egy olyan intézményről van szó, amely százéves múlttal büsz kélkedhet, egy olyan intézményről, amely több mint 300 ezer ember ellátását biztosítja, olyan intézményről, amely saját erőből folyamatosan példaértékű fejlesztéseket folytatott az elmúlt években. Önök, szocialisták egy olyan kórházat küldenek padlóra, mel ynek szakmai tevékenysége országon belül és országhatáron kívül is elismert, amely Európaszintű ellátást biztosít a környéken élő gyermekeknek. Miniszter úr, mit tegyen az a vezető, aki ilyen eredményeket ért el, és most a szocialista kormány ebbe a mélta tlan helyzetbe sodorja? Talán minden ötödik dolgozójától váljon meg? Talán álljon ki a portára, és minden ötödik szülőnek, aki gyermekét hozza, mondja azt, hogy az ő ellátása már nem biztosított? Talán minden ötödik asztmást, mandulaműtétre várót, cukorbet eget, égés vagy vércsere miatt intenzív terápiára szorult gyereket utasítson vissza? Minden ötödik ágyat dobjon ki, és minden ötödik ügyelet vagy rendelési nap esetén írja ki, hogy zárva vagyunk? Miniszter úr, mint láthatja, teljesen mindegy, hogy kisváros i vagy megyei fenntartású kórházról, felnőtt, illetve gyermekintézményről van szó, a baj mindenhol óriási. Miért lehet azt megtenni ma Magyarországon a kórházakkal, hogy azok igazoltan elvégzett munkáját önök, szocialisták nem fizetik meg? Tudjae, hogy a szakemberek egybehangzó véleménye szerint, amennyiben független bírósághoz fordulnának a nekik joggal járó pénz megítéléséért, az ítélet kétségkívül számukra lenne kedvező? Medgyessy Péter és a szocialista kormánya az ön asszisztálásával duplán sújtja az egészségügyet: egyrészről az önkormányzatok kaptak jóval kevesebb pénzt idén, és ezért hullik a kórházakban a vakolat, másrészt az intézmények is kevesebb pénzt kapnak az elvégzett munkájukért, ezért kell betegeket elküldeniük. Mit kíván tenni, miniszter ú r, a válsághelyzet azonnali orvoslására? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mit kíván tenni, miniszter úr, a szegedi betegek gyermekek érdekében? Végül: kiálle a miniszter úr a szegedi gyermekkórház ajtajába (Az elnök ismét cseng et.) közölni a szülőkkel, hogy az ő gyermekük kezelését a szocialisták már nem biztosítják? Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az interpellációra Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter válaszol. DR. KÖK ÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A magyar kórházak nem kapnak kevesebb pénzt, mint amennyit a Magyar Országgyűlés az idei költségvetésben jóváhagyott, azonban megszűntek azok a lehet őségek, amelyek révén egyes intézmények a közös tortából az indokoltnál nagyobbat hasítottak ki. Ezt válaszoltam képviselőtársainak is az elmúlt hetekben, és alapvetően ezt tudom önnek is mondani. De nézzünk néhány számot! Szeged megyei jogú város gyermekk órház, rendelőintézet 2004 első öt hónapjában az egészségügyi szolgáltatásainak az ellenértékeként a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 99,57 százalékot kapott, ami mindösszesen 0,4 százalékos csökkenést jelent. Érdeklődéssel várom a képviselő úr f ejtegetését a tekintetben, honnan prognosztizálja ön a felvázolt éves szintű 20 százalékos bevételcsökkentést. Egyébiránt gyakran esnek kórházi vezetők abba a hibába, miközben tájékoztatják a képviselőket, hogy a megállapított teljesítményvolumenkorlátot bevételi korlátnak jelentik, ami távol áll a realitástól. Az idő kevés ahhoz, hogy most a finanszírozás részleteit önnek elmondjam, de a fenti adat tükrében állítom, hogy a kórház biztosítani tudja a gyermekek ellátását, nem kell minden ötödik gyermek keze lését elutasítani, nem kell a kórháznak minden ötödik dolgozóját elbocsátani, és nem kell minden ötödik napon a “zárva” táblát kitenni. Ezzel, képviselő úr, sajnos csak ön riogatja az állampolgárokat.