Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - Domokos László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Az MSZP kijelentette, hogy a jóléti rendszerváltás már megtörtént - vajon mit gondol, miniszter úr, így látják-e ezt az emberek is, különös tekintettel arra, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök úr töb... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2827 Kétségbe akarják vonni azt, hogy a legrászorultabb családok esetében gyermekenként havi 900 forinttal emelkedette a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. Kétségbe akarják vo nni azt, hogy ennek összege 2004 januárjától 5100 forint havonta. Úgy vélem, hogy mindezek a tények nem vonhatók kétségbe. Ezeket a tényeket a 2002es kormányváltást követően ez a parlamenti többség megszavazta, a kormány ezeket a döntéseket meghozta. (14. 50) Azok a személyek, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, ezeket mindmind megkapták, azaz gyermeket nevelnek s a többi - nem akarom végigsorolni. Remélem, képviselő úr, még azt sem vonja kétségbe - hiszen a képviselő úr tanult közgazdászké nt a számításokat el tudja végezni, ha akar, akkor kontrollszámítást is , nevezetesen, hogy miközben '982001 között a reálbérek összességükben 15 százalékkal növekedtek, éves átlagban ez 3,8 százalékos növekedés volt, eközben a GDP 20 százalékkal növeked ett Magyarországon, tehát a GDP növekedése mögött jelentősen elmaradt a reálbérek növekedése, eközben az elmúlt két évben, tehát 20022003ban 24 százalékos volt a reálbérek növekedése. És természetesen a reálbérnövekedés a következő években is folytatódn i fog Magyarországon, nem ilyen ütemben, mint amilyen ütemben ez meg tudott valósulni 2002ben és 2003ban, hiszen nincs olyan erős gazdasága a világnak, hogy ilyen gyors ütemű növekedést a továbbiakban is képes lenne megtenni. A 2004. évre a reálszféra ké pviselőivel megállapodtunk az Országos Érdekegyeztető Tanácsban egy 78 százalék közötti bérnövekedési mértékben. Megállapodtunk abban is, hogy az adott évben, tehát a 2004. évben a reálbérnövekedés a közszférában is biztosított lesz. A képviselő úr, elég gé, hogy is mondjam, pejoratívan értelmezte az eddig bekövetkezett reálbérnövekedés nagyságát. Azt kell mondjam, hogy ha nem történne semmi, tehát megengedve ezt a feltételezést - de nem így van, mindannyian tudjuk - a következő évekre, akkor is több lenn e a reálbérnövekedés ebben a kormányzati ciklusban a közszférában, mint amennyi volt az előző ciklusban. Ezért, ezen tények alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kérem a képviselő urat a válaszom elfogadására. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérdezem Domokos László képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Mielőtt megadnám a szót, engedjék meg, képviselőtársaim, hogy kívánjak önöknek további szép napot, eredményes munkát, és átadjam az elnöklést Harrach Péter alelnök úrnak. Viszontlátásra. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban, valamint szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) (Az elnöki széket Harrach Péter, az Ország gyűlés alelnöke foglalja el.) DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Draskovics Tibor miniszter úr az alábbi módon összegezte a szocialista kormány elmúlt két évi gazdaságpolitikáját: “Nem mehetünk tovább azon az úton, amely magas adót, nagy áll amháztartási hiányt és jelentős adósságot jelent.” Most akkor, tisztelt államtitkár úr, döntsék el, hogy Draskovics Tibornak, aki szerint már megtörtént a jóléti fordulat, és a telefonadó után most éppen egy újabb adónem bevezetésén törik a fejüket, neki a dnake igazat, az ő álláspontja szerint folytatjáke a gazdaságpolitikát, a megtakarítások mentén; vagy pedig, ez Kovács Lászlónak egy másik idézete egyébként, amelyik azt mondta: nem értük még el ugyan a jóléti rendszerváltást, van még erre idő, van még m it tenni. Nem adott arra vonatkozóan választ, hogy akkor most adóemelésekre számíthate az ország a következőkben vagy nem, ezért nem fogadom el a válaszát.