Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - Kovácsné dr. Horváth Klára (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mi lesz ma a holnap turizmusával?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2820 hogyan zajlik. És természetesen megnyugtathatom önt abban is, hogy igen intenzív kapcsolatban vagyunk az agrártárcával annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élők helyzetén javítani tudjunk elsősorban, de ha kell, annak érdekében is, hogy a mezőgazdaságból esetleg kikerülőknek munkát tudjunk találni. Köszönöm szépen a fi gyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen a válaszát, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. Képviselő úr! BORKÓ KÁROLY (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Ön először is nem a kérdésemre válaszolt, hanem a Werber által önnek előre megírt kampányszöveget mondta fel, nagy valószínűséggel. (Derültség a kormánypártok padsoraiban. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Az idézet, hogy több sz ázezer munkavállaló és gazdálkodó válik feleslegessé a mezőgazdaságban, az ön kollégájától, Szanyi Tibortól származik. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Dr. Áder János: Bizony!) Az önök által beígért 400 ezer munkahelyből eddig alig valósult meg val ami, a magyar vidéken szinte semmi. Azt mondják, majd lesz. De a “lesz”ért a boltban nem adnak sem tejet, sem kenyeret. FelsőSzabolcs térségében az utóbbi fél évben mintegy 500 munkahely szűnt meg, újak nem létesültek. A múlt héten engedtek el 300 munkav állalót Záhonyban a vasúttól. Önök drasztikusan megnyirbálták az otthonteremtési támogatást, emelték az adókat. (Egy hang: Ennek te örülsz?) Soha nem látott mértékig adósodott el az ország, soha nem látott mértékben emelték a gáz, a villany és a gyógyszere k árát. Miniszter Úr! Az emberek azt kérdezik, hogy hol van a pénz. Mert náluk nincs. (Az elnök csenget.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr! Képviselő úr, lejárt az egy perc, legyen olyan kedves elmondani, hogy elfogadjae a választ vagy sem. Köszönö m szépen. BORKÓ KÁROLY (Fidesz) : Nem válaszolt a kérdésre. (Ütemes taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy… (Folyamatos, ütemes taps az ellenzéki padsorokban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 163 igen szavazattal, 119 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadt a el a miniszteri választ. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Egy hang ugyanonnan: Bravó!) Kovácsné dr. Horváth Klára (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mi lesz ma a holnap turizmusával?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) :