Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ):
280 hogy az egymás közötti, illetve a sz omszédos országok hasonló szerveivel való együttműködést javítsák, a tevékenységük összehangolásának a színvonalát pedig emeljék a jövőben. Belügyminiszterként ezekkel a feladatokkal tisztában vagyok, ezért döntöttem úgy alapos szakmai elemzések és előkész ítés után, hogy a januárban, illetve februárban bejelentett szervezeti intézkedések pontosan ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításait célozzák. Már jóval az előbb említett eset előtt hoztam olyan döntést, hogy megerősítjük a gyorsreagálású mobil rendész eti erőket. Döntöttem a rendészeti biztonsági szolgálat létrehozása felől. Ennek a létszáma mintegy 28002850 fő körül alakul az év végén. Meggyőződésem szerint ez a gyorsaságot és a reagálóképességet emelni fogja. A szolgálaton belül létrejön majd az autó pályarendőrség, hogy az egyre bővülő sztrádahálózat közlekedésbiztonsága javuljon. A Nemzeti Nyomozó Iroda létrehozásával az a célunk, hogy a nemzetközi bűnügyi együttműködés teljesítményének a színvonala is javuljon, és ehhez a tavaly a területen elfogad ott törvények alapján már minden jogi feltétel rendelkezésre áll. Döntésem alapján a határőrállomány rugalmasabb szervezeti formában dolgozik majd május 1jétől, nem fognak elkülönülni egymástól a határőrizeti és határforgalmi kirendeltségek, hanem sokkal rugalmasabb munkavégzést tesz majd lehetővé az új szervezeti egység. A határőrség koordinatív, irányító szerepével jön létre az úgynevezett integrált vezetési központ, amely a társszervek együttműködésének javítását, a rendészeti tevékenység, a mobil erők működésének összehangolását fogja eredményezni. A technikai eszközök rendszerét is fejleszteni fogjuk. Csak a Schengen Alapból több mint 9 milliárd forint hívható le ebben az évben a különböző szervezeti és integrált célok megvalósítására. Tehát minden fon tos lépést megtettünk annak érdekében, hogy az európai uniós mindennapjaink biztonságát szavatoljuk, és az arra felhatalmazott rendészeti szervek felkészülten várják az európai uniós csatlakozás időpontját. A Gál Zoltán elnök úr által kiküldött meghívó ala pján holnap ebben a témában is részletesen tájékoztatni fogom a Országgyűlés rendészeti bizottságát, de nagyon örülök, hogy ezt a kérdést Papp József képviselő úr felvetette napirend előtt, mert azt gondolom, hogy széles körű közérdeklődésre tart számot a biztonság kérdése. Köszönöm, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Eörsi Mátyás frakcióvezetőhelyettes úr, a S zabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, “Nemzeti konszenzust az adócsökkentés ügyében” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ) : Legyen 2004 a versenyképesség éve! - ezt javasolta nemrégiben Kuncze Gábor az SZDSZ n evében, de úgy tapasztaljuk, hogy a kampányok és országértékelések időszakában a politika másról szól. Közjogi ötletekről szól és arról, hogy melyik párt hogyan tud minél több kézzel minél több pénzt szétszórni a nép között. (13.50) Szögezzük le: az embere k szeretnek pénzt kapni, tehát pénzt adni jó, de szögezzük le azt is, hogy csak a megkeresett és csak a megtermelt pénzt lehet elosztani. A magyar családok ezzel tisztában vannak, és nem tudom elképzelni, hogy a politika ezzel miért ne lehetne tisztában. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon is jogos lakossági nyomásra a nemzeti összefogás igénye végre megfogalmazódott a magyarországi politikában. Mi, szabad demokraták azt javasoljuk, hogy abban legyen nemzeti összefogás, hogy hogyan tudjuk azt a jövedelmet előter emteni, amitől ez az ország könnyebben, gondtalanabbul és nem restellem kimondani: gazdagabban tud élni, hogyan lehet Magyarországot versenyképesebbé tenni. Abban legyen nemzeti konszenzus, hogy hogyan lehetne több pénzt hagyni a magyar emberek pénztárcájá ban. Abban kellene nemzeti konszenzus, hogy hogyan lehetne több pénzt hagyni a magyarországi vállalatok kasszájában, mert ők vásárolnak, ők