Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. WEKLER FERENC (SZDSZ):
2369 Tehát ennek az egyéb tartalmi pontnak a betétele is úgy helyes egyébként, ahogy a törvény eredeti előterjesztésében is van, az utolsó pontként kell szabályozni. Itt is itt volna most már, csak a képviselőtársaink ezt kivették; úgy gondolom, hogy a végére kell tenni azt a szabályozást, hogy valóban abban a körben, a társulási megállapodás tartalmazhatja még - ezt mondja ki a (2) bekezdés , ennek a végére illik az a megállapítás, hogy minden olyan egyéb kérdést, amit a társulás tagjai fontosnak ta rtanak a megállapodásban egyébként szabályozni. Következő kérdésként oda térnék vissza, hogy nagyon helyesen ez a társulás azt is lehetővé teszi, hogy más társulással, illetve más helyi önkormányzattal is közösen lássanak el fejlesztéseket, beruházásokat. Ezt mondja ki a 8. ajánlási pontban beadott módosító javaslat a (2) bekezdésében. Teljes egészében egyetértek vele, azzal a kérdéssel, hogy számomra nem világos, hogy milyen helyi önkormányzatról van szó. A kistérségbe tartozó helyi önkormányzattal való ka pcsolatról, amely nem tagja a társulásnak, vagy egy másik kistérségbe tartozó önkormányzatról. Még azt szeretném megkérdezni az idő rövidségére tekintettel, hogy a kormány tervezie támogatni a költségvetésből az ilyen megállapodásokat, ahol egy kistérségi társulás egy abba nem tartozó önkormányzattal köt külön megállapodást oktatási vagy bármilyen más célra. Úgy érzem, hogy az a korrekt, ha az ő esetükben is az állami támogatás biztosított lesz, ha ilyen feladatot ellátnak. A következőben folytatom. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra Kovács Zoltán képviselő urat illeti a szó, a Fideszből. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Az imént nem tudtam befejezni, a területfejlesztési kérdéssel kapcsolatban szeretném elmon dani: Az egységesen kezelendő szavazati arány azért okoz nehézséget azokban a kistérségekben, ahol nagy számban, de nagyon kis települések vesznek részt, hiszen ott mindig akad egykettőhárom település, amelyeket más érdektől feszítve adott esetben cél- v agy címzett támogatáshoz jutás esetében nem igazán érdekli már a kistérségre jutó néhány száz millió, amikor félmilliárdos vagy annál nagyobb lehetőséghez is juthat állami pénzből, különösen címzett támogatás esetén, ahogy ma láttuk, nulla forint saját for rással is lehet még megyei önkormányzatnak is címzett támogatáshoz jutnia. Ezért azt gondolom, hogy valóban szemben áll a benyújtott területfejlesztési törvényjavaslatban a kötelező részvétel jellege, és az itt lehetőségként felkínált, szabadon, de mindenk i részvételével létrehozandó területfejlesztési társulási elem, e kettő között lehet választani. Szerintem van egy másik út is: abból a törvényjavaslatból kerüljön ki a teljes kötelező elem a széles szereplőréteggel, itt pedig akár háromnegyedes többség, b enne a székhely településsel együtt lehetőség lenne, látnék lehetőséget a rendszerben tartására. Így talán ebben a részében konszenzusra is jutnánk, legalábbis a kistérség vonatkozásában a területfejlesztési ügyeket illetően. (Taps az ellenzéki pártok pads oraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Wekler képviselő urat illeti öt percre a felszólalás lehetősége, az SZDSZ képviselőcsoportjából. DR. WEKLER FERENC (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy szakmai bes zélgetéssé kezdett alakulni ennek a törvénynek a részletes vitája. Én a részletes vita szabályai szerint a T/8766/11. számú módosítójavaslatcsomagról szeretnék beszélni. A kétperces hozzászólásaim során részben már indokoltam azt, hogy miért nyújtottuk be képviselőtársaimmal ezt a csomagot. Az egyik indoka a magyar önkormányzati rendszerben beállt finanszírozási káosz, illetve finanszírozhatatlanság kérdése.