Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - BECSÓ ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
2318 Az országban új fejezet nyílt 2004. január 1jétől, hiszen létezik az Európaterv. Tehát ha valakinek a p ályázata a címzett támogatások során nem nyer az Országgyűlésben támogatást, akkor is van egy újabb lehetőség, hiszen sorozatban kerülnek kiírásra az európai uniós pályázatok. Éppen a mai naptól, a regionális operatív program kapcsán, néhány újabb intézked ésére lehet ezt követően pályázni. Tehát ahelyett, hogy most itt követeljük azt, hogy kerüljenek be a címzett támogatásba az általunk biztosan fontosnak tartott beruházások, inkább arra kell a hangsúlyt helyezni, és abban kell segíteni az önkormányzatokat, hogy ezeken az Európaterves pályázatokon minél sikeresebbek legyenek. Hiszen csak példaként megint Törökbálintot szeretném felhozni: most támogatott javaslatként bent van a vízhálózat fejlesztése, ez meg tud valósulni központi forrásból és önkormányzati forrásból. Éppen a múlt héten került kihirdetésre a PHAREprogram az Európaterv részeként, amely keretén belül 3 millió eurót nyert szintén a törökbálinti önkormányzat, a faluközpont rekonstrukciójára. És ezzel, hogy gyakorlatilag külső forráshoz jutott h ozzá, felszabadul a saját forrása, és így azt, amit Kosztolányi képviselő úr hiányolt, a Bálint Márton iskola rekonstrukcióját, nagy valószínűséggel előrébb tudja hozni. Tehát én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy 2004. január 1jétől az Európaterv is jelentős forrásokat jelent az önkormányzati beruházások számára. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Becsó Zsolt képviselő úrnak adom meg a szót, Fideszfrakció. (14.00) BECSÓ ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sisák Imr e képviselő úr felszólalásában néhány Nógrád megyei települést már érintett, ahonnan a benyújtott beruházások elutasításra kerültek. Említette a balassagyarmati kórház második ütemét, az etesi általános iskolát, a karancskeszi általános iskolát, a romhányi általános iskolát és 300 adagos konyhát, illetve éttermet, és nem utolsósorban Mátranovák település, illetve Szirák település szennyvízelvezetési programjára is tett utalást. Bár itt szeretném megjegyezni, egy érdekességre felhívni a figyelmet, hogy ezen települések döntő többsége baloldali vezetésű; egy olyan település van, amely függetlennek tekinthető. De akkor vagyunk igazságosak, ha megemlítjük az összes többit, amely szintén elutasításra került Nógrád megyében: Szalmatercs, Szécsényfelfalu, Nógrádsz akál, Piliny, Endrefalva, Karancsság, Ludányhalászi, Litke, Magyargéc, Nógrádmegyer, Rimóc, Kazár és Szécsény belterületi vízrendezés címén nyújtott be címzett támogatási igényt, és ezek mindegyike elutasításra került. Bár van egy pozitívum is: az összesen benyújtott 21 támogatási igény közül a kormányzat kettőt támogatott, így a Nógrád Megyei Önkormányzat Szent Lázár Megyei Kórház rekonstrukciójának a záró ütemét, és Bátonyterenye és térsége szennyvízelvezetési programjának a befejezését. Mindenesetre az lenne a helyes, ha a Draskovicscsomag megszorító intézkedései nem érintették volna a címzett támogatási kört, ezt a forrást visszaemelnék, és ezeknek a települési önkormányzatoknak is lehetőséget biztosítanának ezen beruházások megvalósítására. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Ecsődi Lászlónak adom meg a szót, MSZP. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Kosztolányi képviselőtársammal, hogy nincs értelme igazán belemenni a számháborúba most az általános vitán ál,